Vágólapra másolva!
Nem panaszkodhat balszerencsére a New Jersey Devils, amely szétlövést követően 7-6-ra verte a Toronto Maple Leafs  együttesét az NHL legutóbbi játéknapján. Ugyancsak a legvégsőkig kiélezett csatában győzte le a St. Louis a Bostont, a Minnesota pedig a Washingtont, a Calgarynak pedig egyetlen gól is elég volt, hogy győzesen távozhasson Ottawából.

A gólokban igen gazdag játéknap legszerényebb termését, mindössze egyetlen találatot a kanadai rangadón, az Ottawa-Calgary összecsapáson láthatták a szurkolók, amelyet végül az utolsó harmad közepén Jarome Iginla - ki más - döntött el a vendégcsapat javára. Legutóbb 1994. január 15- én úszta meg a Flames kapott gól nélkül az Ottawa ellen: akkor Andrej Trefilov húzta le a rolót a 10-0-ra megnyert mérkőzésen.

Elképesztő izgalmakat, és egy ritkán látható egyéni teljesítményt hozott a Toronto New Jersey-i fellépése: a vendégek a hét gólt hozó második harmadot követően már 6-3-ra vezettek, ekkor azonban beindult Brian Gionta. A pályafutása során eddig csak a Devilsben jégre lépő jobbszélső vágott egy mesterhármast, amivel elévülhetetlen érdemeket szerzett a végül szétlövéssel kivívott sikerben.

Némiképp hasonló volt a forgatókönyv Edmontonban is, ahol a második harmadot követően 4-2-re még a San José vezetett, végül mégis vesztesen kellett lekorcsolyázniuk a jégről a vendégjátékosoknak. A "bűnös" ezúttal Ryan Smith volt, aki a devilses Giontához hasonlóan triplázott (mennyira is ritka az ilyen egyéni teljesítmény?) az utolsó játékrészben (ehhez egyébként összesen két percre és egy másodpercre volt szüksége), így Hemsky gólja már csak hab volt a tortán.

Eredmények:
New York Rangers - Pittsburgh Penguins 5-6 (0-0, 3-3, 2-3)
Ottawa Senators - Calgary Flames 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)
New Jersey Devils - Toronto Maple Leafs 7-6 (1-1, 2-5, 3-0, 0-0, 1-0) - szétlövés után
St. Louis Blues - Boston Bruins 3-2 (0-1, 0-0, 2-1, 0-0, 1-0) - szétlövés után
Minnesota Wild - Washington Capitals 3-2 (1-2, 1-0, 0-0, 1-0, 1-0) - szétlövés után
Chicago Blackhawks - Nashville Predators 3-1 (1-0, 0-0, 2-1)
Edmonton Oilers - San José Sharks 6-4 (1-2, 1-2, 4-0)
Los Angeles Kings - Dallas Stars 1-4 (0-2, 0-1, 1-1)