Vágólapra másolva!
A hétvégén háromszor találkozott egymással a Mets és a Yankees baseballcsapata. Mivel a két New York-i csapat stadionjai ugyanazon a metróvonalon találhatóak, a mérkőzéssorozataikat Subway Series-nek nevezik. Az idei elsőt a Mets óriási csatában nyerte.

Három mérkőzés - három egypontos győzelem, ráadásul felváltva. Ennél szorosabb nem is lehetett volna a New York-i riválisok csatája, amelyre a ligák közötti mérkőzések néhány évvel ezelőtt történt bevezetése óta nyílik már az alapszakaszban lehetőség. Míg a Mets a National League-ben, addig a Yankees az American League-ben szerepel, és hagyományosan csak a nagydöntőben (World Series) találkozhattak egymással a két liga csapatai, "újkori kuriózumnak" számít a Mets-Yankees rangadó.

A kilencvenes években vezette be azt a forradalmi újítást az amúgy igen konzervatív liga, hogy az alapszakasz programjába ún. Interleague, azaz ligák közötti meccseket is beiktattak. A kezdeményezés hatalmas sikert aratott - nem utolsó sorban azért, mert így korábban soha vagy évtizedekig nem látott párosítások alakultak ki, köztük a chicagói, Los Angeles-i és New York-i városi rangadókkal.

Az idei első Interleague-találkozókra a múlt héten került sor, és a hétvége talán legnagyobb csemegéje a Subway Series volt a Shea Stadiumban. Hiába érte el a Mets kezdődobója, Tom Glavine pályafutása 282. győzelmét, csapattársa, David Wright hiába ütött akkora home run-t, hogy Carlos Delgado szerint "egy taxi csak 20 dolcsiért visz el olyan messzire", a sorozat főszereplői a befejező dobók (closer) voltak. Ráadásul a baseball jelenlegi legjobbjai közül ketten, Billy Wagner (Mets) és a panamai Mariano Rivera (Yankees).

A befejező dobók feladata nem más, minthogy a mérkőzés utolsó inningjében - esetleg az utolsó kettőben - megtartsák az addig megszerzett vezetést, azaz feltegyék az I-re a pontot. Ezért kötélidegzetű, bikaerős, a rövid feladatot (általában maximum 20-30 dobásból oldják meg a feladatukat) hibátlanul elvégző dobók alkalmasak erre a szerepre.

Ezzel szemben pénteken, az első meccsen Rivera - rá egyáltalán nem jellemző módon -pontot engedélyezett a Metsnek döntetlen állásnál, a kilencedik inning alján, és vált a mérkőzés vesztes dobójává. A győztes a feladatát tökéletesen megoldó Wagner lett, aki mindössze 14 dobásból strike out-ra tette mindhárom jenki ütőjátékost, akivel szembekerült.

Szombaton aztán nagyot változott a világ: a kilencedik inningbe 4-0-s Mets vezetéssel fordultak a csapatok. A hazaiak megint elővették a biztos kezű befejezőt, akinek nemhogy a négy-, de az egypontos előny megvédése sem szokott gondot jelenteni. Wagner azonban ezúttal csődöt mondott. A Yankees offenzívája szétzúzta a dobásait, és kiegyenlítette az állást. A hosszabbításban aztán a vendégek meg is fordították az eredményt, a győztes pedig nem más, mint Rivera lett.

Vasárnap következett a sorozat fináléja, ahol megint Mets-vezetessél érkeztek el a kilencedik játékrészhez. Willie Randolph, a Mets edzője, az egy nappal korábbi brutális összeomlás után újra bizalmat szavazott Wagnernek, akit így sorozatban a harmadik napon is a dobódombra küldött. Jól döntött. Bár két ütést is elértek róla a jenkik, a Mets balkezes dobója megtartott az egypontos előnyt, és megmentette (save) a győzelmet.

"Ideje volt, hogy végre újra önmagam legyek" - nyilatkozta a megkönnyebbült Wagner. "El sem tudom képzelni, hogy minek tarthattak tegnap a csapattársaim; mindenesetre ma bebizonyítottam, hogy nem az vagyok" - tette hozzá nevetve.

A városi riválisok legközelebb június 30. és július 2. között a Yankee Stadiumban feszülhetnek egymásnak.

New York Mets - New York Yankees 4-3

csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

pont

ütés

hiba

Yankees

0

0

0

2

0

0

0

1

0

3

12

0

Mets

0

0

0

4

0

0

0

0

x

4

7

0



Győztes dobó: Tom Glavine (7-2)
Vesztes dobó: Aaron Small (0-2)
Home Run: NYM: Carlos Delgado (15), David Wright (6)

"Subway Series": Mets - Yankees 2-1
Péntek: New York Mets - New York Yankees 7-6 (56.289 néző)
Szombat: New York Mets - New York Yankees 4-5 (56.185 néző)
Vasárnap: New York Mets - New York Yankees 4-3 (56.205 néző)

Presstige Média