Vágólapra másolva!
A Cleveland Cavaliers Ronald Murraynek a végső dudaszó előtt 3,9 másodperccel dobott hárompontosával győzött a Chicago Bulls otthonában az NBA legutóbbi játéknapján. A másik mérkőzésen a San Antonio legyőzte a Dallast a nyugati nagycsapatok rangadóján.

Ronald Murray a Cleveland szempontjából a lehető legjobbkor kapta el a fonalat, 13 pontjából kilencet az utolsó három percre tartogatott, köztük a 3,9 másodperccel a vége előtt elengedett győztes triplát, és ezzel megszakadt a Cavs ötmeccses nyeretlenségi sorozata.

Persze, ha a Clevelandről van szó, akkor LeBron Jamesről is szólni kell, az ifjú dobógép összekapart 33 pontot, leszedett 11 lepattanót és kiosztott 8 gólpasszt, és bár a negyedik negyedben nem ment neki, így is vezére volt csapatának.

A Cleveland egyébként csak magát okolhatta, hogy ilyen szoros lett a végjáték, mert már 25 ponttal is vezetett, de a Bikák visszakapaszkodtak a Hinrich, Deng, Gordon, Nocioni kvartett remeklésének köszönhetően.

Két nagyágyú csapott össze San Antonióban, a címvédő a mostanság remek formában lévő Dallast fogadta, és végül a hazaiak örülhettek, ezzel ugyanolyan mérleggel rendelkeznek, mint a Mavericks (45 győzelem, 12 vereség).

A Spurs tizenkét pontos hátrányból nyert, Tony Parker 23 pontot dobott, Bruce Bowen pedig nem tudott hibázni, a mezőnyből és a büntetővonalról is pontosan célzott, összesen 11 pontot hozott össze. Bowen ráadásul védekezésben is odatette magát, és tapadt Dirk Nowitzkire, aki ugyan így is 23 ponttal zárt, de nagyon sokat hibázott. Gregg Popovich, a San Antonio edzője duplán ünnepelhetett a mérkőzés után, mert ez a diadal volt 500. győzelme.

eredmények:
Chicago Bulls - Cleveland Cavaliers 91-92 (17-26, 20-29, 23-20, 31-17)
legjobb dobók:
K. Hinrich 25, L. Deng 18 (10 lepattanó), B. Gordon 16, illetve L. James 33 (11 lep.), E. Snow 14, R. Murray 13

San Antonio Spurs - Dallas Mavericks 98-89 (14-22, 22-16, 32-26, 30-25)
ld: T. Parker 23, M. Finley 15, T. Duncan 15, illetve Nowitzki 23 (11 lep.), J. Terry 23, J. Howard 15