Vágólapra másolva!
Mozgalmasan telnek a kedden elrajtoló észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) előidényének utolsó napjai. A rovott múltú Quintel Woodst pozitív drogteszt miatt ötmeccses, fizetés nélküli eltiltással sújtotta a fegyelmi bizottság.

A Portland TrailBlazers fenegyerekének szervezetében kábítószert találtak, de további részleteket nem hoztak nyilvánosságra. A szezon felvezető szakaszát azért volt kénytelen kihagyni, mert kutyaviadalokon vett részt, amelyet tiltanak Oregon állam törvényei. Tavaly márciusban pedig marihuanát találtak a kocsijában - miközben gyorshajtás miatt ellenőrizték -, de nem emeltek vádat ellene.

Reggie Miller sem lehet ott a nyitányon, ugyanis az Indiana veterán sztárjának eltört egy csont a bal kézfejében. A 39 éves, 1987 óta a Pacerst erősítő olimpiai bajnok várhatóan hat hétig nem állhat klubja rendelkezésére.

Szép jövő előtt áll Utahban az 1999-ben érkezett ukrán Andrej Kirilenko előtt is, aki a július óta tartó tárgyalások végén hatéves szerződéshosszabbítást írt alá a Jazznél. A 23 éves bedobó a 2005-ben életbe lépő megállapodás értelmében 86 millió dollárral gazdagodik 2011-ig.

Pénteken szenzációs visszatérésnek örülhettek a New Jersey Nets szurkolói: Alonzo Mourning először lépett pályára azóta, hogy decemberben új vesét kapott unokatestvérétől. A 34 éves klasszis 19 perc alatt 12 ponttal jelezte: képes újra csúcsformába lendülni.