Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb nyomást gyakorol az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetősége a játékosok érdekvédelmi szervezetére, hogy elfogadja a bérviták miatt eddig megtorpedózott új kollektív szerződést, és végre beinduljon a szezon. Brian Boucher (Phoenix Coyotes) a svéd bajnok HV71 Jönköping csapatához igazolt.

Az utóbbi évtizedben egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe került klubtulajdonosoknak most már nem 30, hanem 45 nappal korábban kell jelezniük a csarnokok üzemeltetői felé, hogy ha elmarad egy bajnoki mérkőzés.

Így viszont biztossá vált, hogy december 4-e előtt semmiféleképpen nem rajtolhat a bajnokság, és 352 találkozót törölni kell.

"A létesítmények működtetői szeretnék előre tudni, hogy kiadhatják-e az arénát más eseményre, például koncertre. Nem kívánnak várni, hogy talán mégis lesz-e egy hokimeccs" - mondta Bill Daly, az NHL alelnöke.

Legkésőbb január közepén kellene beindulni a küzdelmeknek - ekkor 40 fordulós lenne a "félbajnokság" -, máskülönben a teljes szezont törlik. Ehhez viszont azt kell, hogy az edzőtáborok közvetlenül az év elején megkezdődjenek, így a liga vezetőségének és a hokisok szervezetének december vége felé meg kellene állapodnia.

A vitát az okozza, hogy a csapattulajdonosok már nem képesek fedezni a kiadásaikat elsősorban a magas bérek miatt, de a hokisok csak kismértékű csökkentést hajlandóak elfogadni.

Rosszat jelent, hogy a két fél semmi hajlandóságot nem mutat a tárgyalásra. Tíz éve, amikor hasonló volt a probléma, akkor legalább nem voltak ilyen merevek az álláspontok, és sikerült egy fél szezont "megmenteni".