Vágólapra másolva!

A gól után öt percig tüntetett az Air Canada Centre közönsége, műanyagpoharak zápora zúdult a jégre, csak hosszas erőfeszítések árán sikerült helyre állítani a rendet. Pat Quinn, a hazaiak szakvezetője minden erejét megfeszítve nem nyilatkozott - nyilván eszébe jutott, hogy az alapszakaszban egyszer már megbüntették 30 000 dollárra, amiért a bírókat szidalmazta -, Ken Dryden, a Maple Leafs elnöke viszont nem tett féket a nyelvére: "Mindaz, ami történt tökéletesen unfair."

A Toronto amúgy is nélkülözi négy kulcsjátékosát - a csuklótöréséből lábadozó csapatkapitánnyal, Mats Sundinnal az élen -, s most ebből a helyzetből kell megkísérelnie a talpraállást. A hatodik meccset vasárnap Ottawában játsszák, ez lesz 20 nap alatt a tizenegyedik összecsapása a Torontónak.

Alyn McCauley, aki egy-egy gólt és gólpasszt szerzett az előző meccsen ütött két gólja után, nem titkolta haragját: "Az ember legszívesebben kikorcsolyázna a jégre, és azonnal eltörné valamelyik ottawai, lehetőség szerint Alfredsson lábát, ez azonban nem vinné előrébb az ügyet. El kell mennünk tehát Ottawába, s vasárnap győznünk kell. Aztán a többit majd meglátjuk."

Alfredsson, a 29 éves svéd csatár egyébként remekül játszik a playoffban, eddig 10 meccsen 6 gól és 5 assziszt a mérlege.

Eredmény:
Toronto Maple Leafs - Ottawa Senators 2-4 (Az állás: 2-3)
gól:
McCauley, Roberts, illetve Alfredsson, Bonk, Hossa, Redden

Ch. Gáll András

Korábban:

Szenzációs Hurricanes-hajrá

Fórum:

NHL, de főleg Capitals