Vágólapra másolva!
Miután a Kobe Bryant kívánságára megkörnyékezett Mike Krzyzewski visszautasította a Lakers ajánlatát, könnyen lehet, hogy a szupersztár hátvéd a másik Los Angeles-i együttesbe szerződik. Közben Shaquille O'Neal ügye kezd még súlyosabb pénzkérdéssé válni. Az NBA első török bajnoka, Mehmet Okür a Utah Jazztől kapott kecsegtető ajánlatot.

A Rocky Mountain News beszámolója szerint Manu Ginobili "amilyen gyors a pályán, olyan sürgősen akar dönteni a sorsát illetően is". A San Antonio zárolt szabadügynöke hazatért Argentínába vasárnap, miután Denverben, majd Salt Lake Cityben tárgyalt, és az ügynökét, Herb Rudoyt azzal bízta meg, hogy a héten egyedül tárgyaljon róla Atlantában. "Meghallgatjuk az ajánlatot, és gyors döntést hozunk" - mondta az ügynök. A Spursnek a hivatalos ajánlat megérkezése után majd 15 napja lesz kontrázni, és ha nem kell nekik Kobe Bryant, Ginobilit nehéz lesz megszerezni tőlük, hiszen állítólag akár 9 millióról is indulhat, és legalább négy évre szóló lesz az ajánlatuk.

A Nuggets ebben az esetben (és ha a Clippers megszerzi Bryantet) a LAC dobóhátvédjét, Quentin Richardsont próbálhatja becserkészni: ő és a portlandi zárolt szabadügynök csatár, Darius Miles csütörtökön járt Denverben. Igen ám, de ha a Nuggets gólhátvédra hajt, mi lesz Kenyon Martinnal? A New Jersey-i erőcsatár ezen a héten látogat Denverbe, de a center Marcus Camby lekötése után már csak 15 milliója lehet körülbelül a coloradóiaknak - hacsak ki nem vásárolják Voshon Lenard szerződését július 14-ig - írja a Rocky Mountain News, és meglepve olvassuk, hiszen meccsen kezdett a legutóbbi szezonban, és 14,2-es pontátlaga volt.

A Utah Jazz újjáépítése már tavaly elkezdődött. Most két jó évet zárt európai szabadügynöknek tettek ajánlatot. Mehmet Okür detroiti televíziós források szerint hatéves, 42-48 millió közötti fizetésről szóló szerződéstervezetet olvashat át. Egy Okür-típusú játékosra nagy szüksége van a Jazznek, hiszen Karl Malone utódját még nem találták meg, és az első helyettes, Matt Harpring januárban térdsérülés "áldozata" lett. Okür az első török kosárlabdázó, aki NBA-bajnok lett, és még George W. Bush is megemlékezett róla a legutóbbi NATO-csúcson Isztambulban mint amerikai karriert befutó híres törökről. Okür 9,6 pontot és 5,9 lepattanót jegyzett meccsenként második NBA-szezonjában, és még csak 25 éves, ami jól passzol a Jazz fiatalító törekvéseihez.

A Pistons elnöke, Joe Dumars ugyanakkor azt mondta a múlt héten, hogy nem valószínű, hogy Okürt is meg tudják tartani, ha Rasheed Wallace-ért is (sikerrel) küzdenek. Dumars Wallace ma nyíló nyári táborában nyitóbeszédet mond, és nyilván tárgyal a mindhárom elülső poszton bevethető játékossal a jövőről is. Azt beszélik, ötéves, tízmillióról startoló szerződést ajánlanak majd a "Dirty 30"-nek (aki így 48 millió körüli összeget kereshet).

A horvát Gordan Giricek szezon közben érkezett a Jazzhez, és jó külső dobóként 13,5 pontos átlagot tudott nyújtani 25 meccs alatt, így az elégedett utah-i vezetők már július elsején, az átigazolási szezon első napján megtették az ajánlatukat neki. A Jazz szintén meg akarja tartani Carlos Arroyót, de a center Greg Ostertag, aki 9 éve játszik Salt Lake Cityben, eddig nem kapott ajánlatot.