Vágólapra másolva!
Kiváló játékkal, Finley és Nowitzki ponterősségének köszönhetően 127-117-re nyerte a Dallas Mavericks az NBA csütörtöki, Sacramento elleni rangadóját. A Philadelphia hazai pályán kapott ki a Portlandtől, míg a Los Angeles Lakers nyögvenyelősen lépett túl a Houstonon, és utolérte a Kingst a Nyugat élén.

Térdín-gyulladása miatt az idényben már nem léphet pályára Tracy McGrady, az NBA legponterősebb játékosa, aki így követte a mesterlövészek listájának második helyén álló Allen Iversont (Philadelphia 76ers), aki a múlt héten dőlt ki, szintén térdsérülés miatt. A rájátszásról idén ismét lemaradó Magic 28 pontos meccsátlagnál tartó sztárja nélkül még inkább a liga leggyengébb csapata marad, és a jövője is bizonytalan: T-Mac szándéka szerint nem marad Orlandóban, ha a krónikus bokasérülésével négy éve kezelt Grant Hill nem lesz harcra kész. A nem éppen önzetlen játékáról híres McGrady egyébként biztosan gólkirály lesz ebben a szezonban, hiszen egyedül Peja Stojakovic (Sacramento Kings) veszélyeztethetné, ő pedig "csak" 24,7-es átlaggal rendelkezik.

A csütörtök éjjel hazai pályán nyolcpontos vereséget szenvedő 76ers már két és fél győzelemnyi hátrányban van az utolsó keleti rájátszáshelyen dekkoló Bostonnal szemben (azaz legalább kétszer kell nyernie, míg a Celtics háromszor kikap), ez hat meccs alatt csak matematikailag ledolgozható különbség. A Philadelphiában nyerő Portland ugyanakkor holtversenyben 8. Nyugaton ezzel, továbbra is mindent elkövetve azért, sorban 22. alkalommal is ott legyen a rájátszásban.

A Kings veresége és a Lakers győzelme azt jelenti, hogy a Nyugat élén is holtverseny van, a Los Angeles-iek még december vége óta nem álltak ilyen jól a bajnokságban. Nem kicsi egyébként kettejük párharcának a tétje: a győztes a 8., a vesztes a 6. helyezett ellen kezd majd a playoffban (mert a 2. kiemelt a másik divízió győztese, a Minnesota vagy a San Antonio lesz), és az utóbbi valószínűleg éppen a Sacramentót most legyőző Dallas lesz (hacsak meg nem előzi a Memphist, hiszen a sérülése után visszatérő Michael Finley 29 pontja most nagyot húzott rajtuk).

A Houstont már nem lehet elmozdítani a 7. helyről, tehát a legfőbb MVP-jelölteknek (Kevin Garnett a Timberwolvesból vagy Tim Duncan a Spursből) Yao Ming csapata ellen kell kiharcolniuk a második körös szereplést.

eredmények:
Philadelphia 76ers - Portland TrailBlazers 82-88 (15-24, 25-24, 20-18, 22-22)
ld.:
W. Green 22, K. Thomas 14 (12 lep.), illetve D. Miles 18 (10 lep.), Z. Randolph 18

Dallas Mavericks - Sacramento Kings 127-117 (30-30, 37-20, 34-31, 26-36)
ld.:
M. Finley 29, D. Nowitzki 27 (10 lep.), S. Nash 20 (19 assz.), illetve M. Bibby 23, C. Webber 22 (11 lep.), P. Stojakovic 21

Los Angeles Lakers - Houston Rockets 93-85 (18-23, 29-17, 20-26, 26-19)
ld.:
K. Bryant 26, K. Malone 20 (14 lep.), S. O'Neal 18, illetve C. Mobley 26, S. Francis 17.