Vágólapra másolva!

"Nem vagyok csalódott, mert jelezték, ha a Calgaryban maradt két kapus valamelyike rossz formába kerül vagy megsérül, azonnal hívnak és lehetőséget kapok" - nyilatkozott a 22 éves válogatott játékos. "Addig is a Saint Johnban enyém az elsőbbség, így akár 65-70 mérkőzésen is szerepelhetek. Közben persze reménykedem, hogy egyszer csak megcsörren a telefon, és szólnak, szükségem van rám."

Szuper három felkészülési találkozón összesen 91 percet védett, és a lövések 80,4 százalékát hárította.

A Calgary Flamesben maradt az olimpiai bajnok, Stanley-kupa győztes, 2000-ben All Star-válogatott, 32 esztendős cseh Roman Turek, valamint a nyáron a Minnesota Wildtól igazolt, eddig 176 NHL-mérkőzésen szerepelt, 1998-ban a sportág iránti alázatáért Bill Masterson Emlékdíjjal kitüntetett, 31 éves Jamie McLennan.