Vágólapra másolva!
Szalma László, a paralimpiai, világ-és Európa-bajnok paraatléta, Ekler Luca edzője kapta a 2023-as az év parasport edzője elismerést. A mesteredző csütörtökön, a Magyar Parasport Napja keretében megtartott "Együtt erősebben, mint valaha" konferencián vehette át a díjat.

"Nagyon jó évünk volt, valóban hatalmas sikereket értünk el. Luca bitang kemény munkát végzett, a maximumot hozta ki magából. Szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatok, nemcsak sportolói, emberi tulajdonságai is fantasztikusak. A paralimpia persze mindig más... bízunk benne, hogy sikerül egyéni csúcsot futnia. Remélem, távolugrásban még jobb lesz, hiszen én mégis csak távolugró voltam" - mondta Szalma László mesteredző az MTI-nek.

EKLER Luca
Ekler Luca edzője lett az év parasport edzője 
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A konferencia középpontjában a fogyatékossporttal is foglalkozó hazai és külföldi sportegyesületek állnak, bemutatkozott többek között a VASAS, a DEAC és az olaszországi Lazio Sportegyesület Alapítványa. Az eseményen részt vett Weltner Györgyné Ivánkay Mária nyolcszoros siketlimpiai bajnok asztaliteniszező, a Nemzet Sportolója is.

"A Magyar Parasport napja mindig alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk minden háttérembernek, a szülőknek és a szponzoroknak, akik segítik a fogyatékos fiatalokat, hogy aktívan élhessenek és sportolhassanak" - mondta Schmidt Gábor helyettes államtitkár, és hangsúlyozta, hogy az MPB minden igényét, ami a nyugodt paralimpiai felkészüléshez szükséges, az államtitkárság biztosította, biztosítja.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke többek között felidézte azt a 2017-es napot, amikor megszületett a Magyar Parasport Napjának gondolata, ötlete, és az álom hamar, minden párt támogatásával valóra vált. "A nyolc év alatt pedig eljutottunk oda, hogy a mai eseményhez 600 intézmény csatlakozott" - emelte ki Szabó László.

A Magyar Parasport Napját idén hetedszer rendezi meg az MPB és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ).

 Az idei újdonság az, hogy a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) mostantól szakmai partnerként segíti a rendezvényeket. A nap reggel az Olimpia Parkban tartott koszorúzással és mécsesgyújtással indult.

"Fontos, hogy együttérezzünk azokkal az emberekkel, akik számára még a hétköznapok is olyan kihívást jelentenek, amikről talán sok ép embernek elképzelései sincsenek. Emellett vállalnak egy olyan küldetést a sport világában, amely további kihívásokat jelentenek nekik. Ez előtt tisztelgünk a mai napon és arra hívjuk fel a figyelmet, hogy mindenki kellő tisztelettel és segítő szándékkal forduljon feléjük" - mondta az M4 Sportnak Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.  

EKLER Luca; SZALMA László
A 2023-as az év parasport edzõje elismeréssel kitüntetett Szalma László és tanítványa, Ekler Luca paralimpiai, világ-és Európa-bajnok paraatléta a Magyar Parasport Napja alkalmából, Együtt erõsebben, mint valaha címmel rendezett nemzetközi konferencián a Magyar Sport Házában 2024. február 22-én
Fotó: MTI/Purger Tamás

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte: a parasportolók példát mutatnak azzal, hogy a kihívásokat leküzdve a sport világában is elképesztő teljesítményeket "tesznek le az asztalra".

"Személyes tapasztalatom, hogy amikor egy vízitelepen egy parasportoló vízre száll, az milyen nehézséget okoz neki. Az épek szemében pedig látom a tiszteletet és azt, hogy akár még példát is vesznek róluk. Ennek a társadalom egésze felé is fontos üzenete van: a parasportolók példát mutatnak emberi tartásból" - fogalmazott a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett szervezet szoros együttműködésben tevékenykedik az MPB-vel.

A koszorúzáson ott volt Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Nagy Gergő, az V. kerület oktatási bizottságának elnöke, valamint Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke is.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Együtt a pályán címmel sportnapot tartanak: az idei kiemelt oktatási partnerintézményben inkluzív élménysport játékokra, adaptált sportok bemutatójára és meghívásos minibajnokságra is sor kerül. A Budapesti Honvéd Sportegyesületben is inkluzív sportnap zajlik, a résztvevő sportolók, edzők, sportszakemberek és diákok belekóstolhatnak a kerekesszékes kosárlabdába, az ülőröplabdába és a parabocciába.

A napi programokon jelen volt az idei Magyar Parasport Napja két nagykövete, Konkoly Zsófia paralimpiai bajnok és Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes úszó.


Az MPB és a FODISZ ebben az évben is meghirdette a Lélekmozgató programot, melyben a belföldi és a külhoni óvodások, általános és középiskolások, illetve a felsőoktatás hallgatói testnevelés órákon próbálhatják ki az ajánlott sportjátékokat, vagy szemléletformáló programokon vehetnek részt. A programhoz több száz önkormányzat, gyermekvédelmi és szociális intézmény, illetve - idén először - sportegyesület csatlakozott.

Az Országgyűlés 2017 végén egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22-e a Magyar Parasport Napja. A dátum választása szimbolikus: 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja.