30 ezren futnak most hétvégén a Budapest Maratonon

Budapest, 2016. október 9. A 31. Spar Budapest Maraton résztvevői futnak a Clark Ádám téren 2016. október 9-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Rekordszámú, 30 400 előnevezés érkezett a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál - V4 futóhétvégére.

A szervezők csütörtöki közleménye emlékeztet rá, hogy másfél éve 30 045-tel állították fel a hazai szabadidősport események eddigi nevezési csúcsát. A helyszínen is lehet majd jelentkezni a hétvégi viadalra, melyre 81 országból több mint ötezer külföldi futó jelezte részvételi szándékát. A legtöbb nevezés (800) Nagy-Britanniából érkezett, majd Franciaország, Olaszország, Németország, Szlovákia és Lengyelország következik.

Jönnek futók Új-Zélandról, Chiléből, Costa Ricából, sőt Brazíliából 90-en.

A futóturisták (futók és kísérőik) száma a rendező Budapest Sportiroda előzetes becslése szerint eléri a 12 000 főt, akik várhatóan több mint 40 000 vendégéjszakát töltenek itt, s a költésük várhatóan eléri a kétmilliárd forintot.

Idén újabb nevezési rekord dőlt meg Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szombaton a rövidebb távok versenyeit tartják a Városligetben: lesz V4 váltó, családi futás és öt kilométeres minimaraton. A 32. SPAR Budapest Maraton vasárnap 9.30 órakor rajtol a Hősök teréről.

Az indulók az Andrássy út után a Lánchídon jutnak át Budára, az útvonal a főváros legszebb részein halad keresztül, négy hidat érint, és idén a Margitszigeten is átfutnak a maratonisták.

Ezen a napon még maratonstafétát, valamint 10 és 30 kilométeres versenyt is rendeznek.
A szervezők 12 frissítőállomáson többek között 33 ezer banánnal, 60 ezer liter vízzel és 300 kg szőlőcukorral várják a futókat.