Vágólapra másolva!
David Wyeth nem sokkal a London-maraton célja előtt már lépni sem bírt, biztosnak tűnt, hogy nem tudja lefutni a 42 195 métert. Ám ekkor érkezett Matthew Rees, aki nem törődött a saját versenyével, ellenben segítségére sietett a szemmel láthatóan teljesen kikészült társának.

"Ráfordultam az utolsó körre, és arra gondoltam: rendben, már majdnem vége, itt az ideje, hogy sprinteljek" – nyilatkozta a verseny után a bankban dolgozó Rees.

"Ekkor azonban megláttam ezt a srácot, akinek szinte szétestek a lábai, annyira fáradt volt. Láttam, hogy próbál állva maradni, amikor ismét majdnem összeesett. Ezek után tudtam, mit kell tennem.

Rees tehát eldöntötte, hogy – egy rendezővel karöltve – segít a bajban lévő futón, ám ez nem volt ennyire könnyű. "Újra és újra elkezdett összeesni, de én felsegítettem, és biztattam: gyerünk, meg tudod csinálni!"

Végül mindketten beértek a Buckingham-palota melletti célba, méghozzá három órán belüli idővel. David Wyeth pedig joggal hihette azt, hogy csoda történt vele.