Vágólapra másolva!

Magyar ezüst a latin táncok Grand Slam-döntőjében

Minimális különbséggel a második helyen zárt a magyar bajnok a latin táncok Grand Slam-döntőjében.

A rangos sanghaji versenyen a Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda kettősnek csupán egy ponton múlt az aranyérem, amelyet végül a világ- és Európa-bajnok dán páros: Peter Stokkebroe és Kristina-Juel Stokkebroe szerzett meg. Törökgyörgy Melindáéknak ezúttal is sikerült legyőzni a nagy vetélytárs amerikai Eugene Katsevman, Maria Manusova duót, amely bronzérmes lett.

Kiélezett küzdelemben az Andrea Silvestri, Váradi Martina duó nyerte az idei latintáncok országos ranglistasorozatának utolsó állomását Mezőkövesden. A Valcer TSE párosa megosztott pontozással előzte meg a ranglistaéllovas Köcse György, Vaszily Veronika (Salome TSE) kettőst, míg Magyari Róbert és Szalai Ágnes (Fenomén TSE - Studio 2000 TSE) a harmadik helyen zárt. Az utóbbi évek legszorosabb ranglistaversenyét nagy érdeklődés övezte, így a selejtezők előtt már nem lehetett jegyet kapni. A juniorok tíztáncban mérték össze tudásukat a ranglistapontokért. Ebben a korosztályban a Gombkötő Balázs, Seregélyi Petra (Lorigo TSE) kettős szerezte meg az első helyet.

XVII. ÁFÉSZ-KER COOP Matyóföld-kupa, Mezőkövesd:

Latin táncok ranglistaversenye (Felnőtt)

1. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Valcer)
2. Köcse György, Vaszily Veronika (Salome TSE)
3. Magyari Róbert, Szalai Ágnes (Fenomén TSE - Studio 2000 TSE)
4. Walcz Szabolcs, Lovászi Orsolya (Pro-Art TSE)
5. Schmidt József, Fejér Madléna (Pro-Art TSE)
6. Vas Zsolt, Práger Kitti (Happy Dance TSE)

Tíztánc ranglistaverseny (Junior)

1. Gombkötő Balázs, Seregélyi Petra (Lorigo TSE)
2. Kaszás-Tóth Dániel, Ferkó Noémi (Fanat-X TSE)
3. Farkas Ádám, Polgár Dalma (Lorigo TSE)
4. Szabados Péter, Csapi Flóra (Szilver TSE)
5. Bugyi Bence, Kis Violetta (Szilver TSE)
6. Papp András, Korom Mónika (Pro-Art TSE)