Vágólapra másolva!
A 2004-ben csapatvilágbajnok Dobrovitz József a holland Koos de Ronde mögött második lett a fedeles négyesfogathajtó Világkupa-sorozat harmadik versenyén, Stockholmban.

A hatfős mezőnyben a vecsésiek klasszisa alig több mint 2,5 hibaponttal maradt el a győztestől. Dobrovitz az előző két viadalon is indult: Hannoverben negyedik, Stuttgartban harmadik volt.

A sorozat negyedik, jövő vasárnap sorra kerülő genfi állomásán a magyarok közül senki nem indul, de az azt követő "szilveszteri" mecheleni Vk-fordulón Dobrovitz mellett Bárdos Attila és Juhász László is ott lesz a mezőnyben.