Vágólapra másolva!
A búvárturizmust folyamatosan fejleszteni igyekvő Máltán új tervet próbál megvalósítani egy befektetői csoport.

A víz alatti park nagyjából futballpályányi elkerített területen valósulna meg, ha a kormányzat jóváhagyja azt. A befektetők között halfarm-üzemeltető, szállodatulajdonos és búvárbázisok is vannak. A két, víz alatti halfarm közül az egyik 8, a másik 30 méteres mélységben lenne, Mellieha Bay közelében.

A fogságban tartott élőlények mellett mesterséges zátonyok várnák a búvárokat, például egy római hajó roncsának másolata, illetve egy megalitikus templomé. A halakat lehetne kézből etetni, illetve olyan etetők lennének kihelyezve, ahol folyamatosan ott lennének a halak. A park szóvivóje szerint igazán nagy élmény lenne szemtől szembe találkozni az élőlényekkel. Az általa "Atlantiszként" jellemzett helyen mola molák, ráják, sügérek, angyalcápák, tonhalak és más nagy ragadozók élnének.

Már kiválasztották azt a homokos aljzatú területet, ahol nagyobb tengerifű-mezők is vannak a megvalósítás helyszíneként. A máltai búvárok által alapított Malta Marine Foundation nevű szervezet is támogatja a tervet, amelyet már eljuttattak a máltai kormányzat részére.