Vágólapra másolva!
50 órán át kerestek két búvárt a Vörös-tengeren, miután egy reggeli merülésből nem tértek vissza a hajóra.

Szeptember 13-án egy szafarihajóról a csapat a reggeli merülést hajtotta végre a Kingstone (más néven Sarah H) roncsnál, Shag Rock-nál. Köztük volt egy tapasztalt páros, egyikük oktató és technikai búvár, aki több éve a Vörös-tengeren dolgozik, míg társa egy 180 merüléses mentőbúvár. A merülési terv szerint maximum 20 méter mélyen, 60 perces merülést hajtott volna végre a csapat, de a két búvár, közvetlen a merülés elején különvált a csapattól és eltávolodott a roncstól.

Miután a többiek a merülést a terv szerint befejezve a fedélzetre léptek, észrevették a hiányzó párost. A hajó két saját zodiac segítségével azonnal megkezdte a búvárok keresését, amihez a többi, közelben lévő szafarihajó csónakjai is csatlakoztak. Miután a keresés nem járt sikerrel, értesítették a térségben lévő összes hajót.

A hurghadai partiőrség kutató hajót küldött a területre, de a páros nem került elő napnyugtáig. Másnap reggel helikopterekkel bővült a keresés, de nem találták a búvárokat, akikre harmadnap egy hurghadai helyi halászhajó akadt végül.

A merülés vizsgálata során kiderült, a búvárok a tervezettel ellentétben 34 méter mélyre merültek, ahol a 20 méteres tervezett mélységen nem tapasztalt, erős áramlásba kerültek. A bajt tetőzte, hogy egyiküknek elszakadt az uszonypántja, így végül a páros távol a zátonytól tudott csak a felszínre emelkedni. A 4-6 méteres hullámok miatt hiába integettek a jezőbójával, lámpával, 4 órán keresztül sodródtak, míg végül látva a hajók távolodását a zátonyra húzódtak, ahol az éjszakát töltötték.

Másnap átvágtak a zátonyon, és a roncs közelében töltötték a napot, míg harmadnap dél körül a halászhajó felvette őket. A legénységnél szerencsére volt mobil telefon, amivel értesítették a partiőrséget, így a keresést leállították.

Forrás: InterCom

A Nyílt tengeren című film szereplői nem voltak ilyen szerencsések