Vágólapra másolva!
Halálra zúzta magát egy ausztrál bázisugró Mexikóban nemzetközi versenyen, mert 800 méter magasból indulva esés közben nekivágódott egy sziklának, majd a völgybeli folyóba zuhant.

Egyelőre nem tudni, hogy kinyílt-e az extrémsportokat kedvelő 25 éves férfi ejtőernyője.

A bázisugrás- (base jump) versenyek, amelyeknek résztvevői magas épületekről, sziklákról ugranak, többnyire illegálisan - Chiapas szövetségi államban, a Sumidero kanyonban a helyi hatóságok engedélyével zajlanak, és Ausztráliából, az Egyesült Államokból és Európából is vonzanak sportolókat.

A bázisugrás tehát alacsony magasságból és fix objektumról végrehajtott bázisernyővel történő speciális ugrás. Angol elnevezése a B.A.S.E. mozaikszóból ered, amely az ugorható alapobjektumok kezdőbetűiből áll: B=Building (épület), A=Antenna (antenna), S=Span (híd), E=Earth (föld-szikla). Ebből egyenesen következik a találóan magyarosított BÁZIS ugrás elnevezés.

Általános nézet ez, ám valójában a bázisugrás nem egyesen az ejtőernyőzésből fejlődött ki, hanem sokkal régebbre nyúlik vissza ennek a szabadugrásnak a története: már a repülőalkalmatosságok feltalálása előtt is hajtottak végre ilyen ugrásokat, különböző okokból, pl. börtöntoronyból való szökés egy vászonanyag segítségével. Vagy a kínai akrobaták esete, akik magas fákról vagy tornyokról történő ugrásokkal szórakoztatták a közönséget, bambusznádból és bőrdarabokból készült ejtőernyőjük segítségével.

Persze a mai bázisugrás valóban az ejtőernyőzés sokéves tapasztalatát formálta át és gondolta tovább. Klasszikus báziugrásról a 70-es évek vége óta beszélhetünk, amikor a bátrabb ernyősök próbálgattak - kisebb átalakításokat eszközölve felszerelésükön - eleinte kevesebb, később több sikerrel ugrálni az ejtőernyőzés minimum 800 m-es magasságához képest alacsony, pár száz vagy akár száz méter alatti magasságokból is.