A kosaras fiúk szombat reggel háromnegyed hatkor kezdték és vasárnap délután háromnegyed hatig, tehát 36 órán keresztül megszakítás nélkül "zsákoltak" a Fő téren. A világcsúcs felállításának feltétele az volt, hogy a megkísérelt dobások nyolcvan plusz egy százaléka sikerüljön.
A még nem hivatalos eredmény szerint a kosaras fiúk 91,4 százalékos eredményt produkáltak, azaz 13 703 dobási kísérletből 12 525 sikerült.
A háromszor ötfős csapat félóránként váltotta egymást. A fáradtságon és néhány kisebb boka-, illetve kézsérülésen kívül semmi nem akadályozta a kosaras fiúkat a világcsúcs felállításában.
Kalmár Bálint csapatkapitány a többiek nevében is leszögezte: nagyon örülnek, de soha többé nem vállalkoznak hasonló próbatételre.
- A legnehezebb az éjszaka volt, de a fiúknak sikerült helyt állniuk. Úgy érzem, jó reklám volt ezt az esemény a városunknak és a kosárlabdasportnak. Remélem, egyre többen fognak csatlakozni hozzánk játékosként és támogatóként is - mondta ugyanakkor Szabadfi Zoltán, a másfél éve alakult egyesület elnöke.