Vágólapra másolva!

Szombaton megtartják az öbölátúszást

A hétvégén, szombaton megrendezik a korábban már kétszer is elhalasztott öbölátúszást, mert sem erős szél, sem csapadék nem várható, s a víz hőmérséklete is alkalmas lesz a balatoni megmérettetésre.

A csütörtöki helyzet szerint ideális strandidőben folyamatosan melegszik, jelenleg 21 fokos a tó vize, s ha az előrejelzés nem változik, továbbá a szélerősség is megfelelő lesz, szombat délelőtt, 10 órai kezdettel sor kerülhet a verseny lebonyolítására - tájékoztatott a rendező Magyar Marathon Klub. A hagyományos három és fél kilométeres táv indulói a már bevált, kellemes helyszínről, a balatonfüredi Marina Hotel strandjáról rajtolhatnak 13 óráig folyamatosan. A verseny után az úszók már aznap este megtekinthetik eredményeiket az interneten.

A Floriol Öbölátúszás helyszínén Zubor Attila, Magyarország leggyorsabb úszója segédkezik majd válogatott úszók társaságában a rajtnál, a fővédnök pedig a korábbi öbölátúszó-győztes, világ- és Európa-bajnok Cseh László lesz. A rajtnál és a célba érkeztetésnél az idei Miss Balaton szépségverseny királynője és két udvarhölgye fog közreműködni csakúgy, mint a 15.30-kor kezdődő eredményhirdetésnél.

Forrás: Marathon Klub

A viadalra - akár családosan is - elsősorban az amatőr úszókat várják, nekik külön 5 kategóriában családi versenyt is hirdetnek, valamint az együtt érkező baráti köröket és cégek dolgozóit is külön értékelik. Itt kerül sor a 25 évnél idősebb úszók nyílt szenior országos hosszútávúszó bajnokságára is az egész napi eredmények összesítése alapján.

A Marina Hotel strandjáról 10 órától az amatőr úszók nagyjából 50 fős csoportokban rajtolnak majd 3-5 percenként, tetszőleges úszóstílusban. Ezt követően 12.30-kor a legjobbak startja jön a hosszútávúszó bajnoki címekért. 12.45-kor azok vághatnak neki, akik oda-vissza 7 km-t teljesítve szeretnék kipróbálni magukat a tihanyi fordító érintését követően, korosztályos versenyben. Végül 13 órakor indulhatnak azok, akik kizárólag mellúszásban, az első ilyen versenyen akarják megméretni magukat az alig több mint 3 km-es távon.

A ruhákat a célba viszik, és minden úszót visszaszállítanak a rajthelyre, ennek költségeit a nevezési díj tartalmazza.