Vágólapra másolva!
Az időjárás az előrejelzések szerint lehetővé teszi, ezért szombaton megrendezik a Balatonfüred és Tihany közötti, hagyományos öbölátúszást.

A prognózis szerint a Balaton keleti medencéjében kicsi a valószínűsége viharnak, másodfokú jelzés nem várható - azaz lehet úszni -, és a vízhőmérséklet is megfelelő lesz a rendezvény lebonyolítására.

A szervezők minden korosztályban nagy indulói létszámra számítanak, a rajtnál ott lesznek, a múlt héten Balatonalmádiban, a nyíltvízi Európa-bajnokságon részt vett legjobb magyar hosszútávúszók.

Az elmúlt évhez hasonlóan, a balatonfüredi Marina Hotel strandja a verseny központja, 9-től 13 óráig várják oda rajtolni az úszókat. A résztvevőknek 3,6 km-t kell teljesíteniük a tihanyi hajóállomásnál lévő strandig.

A szervezők minden úszót emblémázott pólóval ajándékoznak meg, de díjazzák a férfiak és a nők első három helyezettjét is, valamint a 25 év fölötti szenior korosztályok legjobbjait. 12:30-kor indul majd egy profi futam, amely a 3,6 km-es távú felnőtt, illetve utánpótlás bajnokság lesz.

Forrás: Marathon Klub



A Floriol öbölátúszás másnapján, vasárnap 2,8 km-es mellúszó versenyre kerül sor ugyancsak füredi rajttal, 10 órai kezdettel. Ugyanaznap 5,6 km-t is lehet teljesíteni a gödrösi strandon levő fordítóbója megkerülésével. A start 12 és 13 óra között lesz.