Vágólapra másolva!
Egy nappal azután, hogy Nyíregyházán a 10 ezer méteres síkfutásban megnyerte a magyar bajnokságot, Bene Barnabás a fővárosi "FILA 7" utcai futófesztiválon is győzött a legjobb hazai hosszútávfutók számára rendezett versenyen.

A sportszergyártó cég erre az évre hiába nyerte meg a futófesztivál "arcának" a Megasztárból ismert Palcsó Tamást, aki a 6,7 km-es versenyben el is indult, a már hetedik alkalommal megrendezett városligeti eseményen az érdeklődés igencsak elmaradt a korábbi években megszokottaktól. Idén alig néhány százan neveztek, s a kontraszt annak tükrében volt különösen éles, hogy egy hónapja a T-Com Vivicittán ugyanitt tízezren futottak.

S a szombati verseny rendezésében is bőven akadtak hiányosságok. Az útvonal kijelölése és biztosítása nem volt megfelelően megoldva; többen is eltévedtek, időnként személyautók keresztezték a mezőny útját (!), a frissítők kiosztása pedig akadozott, s ez a nagy melegben sokaknak gondot okozott. Ráadásul a félmaratoni táv egyes futók "magán mérései" szerint jóval rövidebb volt a kelleténél, a 21 097,5 méternél, így az időeredményeket sem fogadta el mindenki hitelesnek... Az mindenesetre tény, hogy a férfiaknál Kadlót Zoltán, a nőknél Farkas Katalin ért be elsőként a célba.

A Top 10 versenyben elméletileg tíz meghívott versenyző indult volna, de csak heten sorakoztak fel a 7,5 km-es táv rajtjánál. Az öt körre osztott, s külön pénzdíjas részhajrákkal színesített versenyt a tavalyi győztes Bene Barnabás nyerte meg, aki egy nappal korábban Nyíregyházán a 10 ezer méteres magyar bajnokságon is győzött. Bene mögött Ott Balázs végzett a második, Benedek Zsolt a harmadik helyen.

Eredmények, félmaraton, férfiak: 1. Kadlót Zoltán 1:04:16 óra, 2. Hirt Márton 1:05:30, 3. Dezső Sándor 1:14:44
nők: 1. Farkas Katalin 1:15:53, 2. Molnár Barbara 1:17:15, 3. Kovács Krisztina 1:21:20

"2 in 1" abszolút sorrend: 1. Farkas Katalin, Rédl Szilvia 1:17:34, 2. Molnár Barbara, Bene Judit 1:17:54, 3. Balogh Andrea, Szabó Balázs 1:19:34

Top 10 meghívásos körverseny: 1. Bene Barnabás 15:49 perc, 2. Ott Balázs 15:57, 3.Benedek Zsolt 16:00

Fábik Tibor