Vágólapra másolva!
A csütörtöki helyosztó mérkőzéseken eldőlt, melyik négy válogatott léphet pályára a minél magasabb dobogós helyezésért a korfbal-eb utolsó napján. De a többi négy válogatott játékosai sem kapnak pihenőnapot, hisz még a többi helyezésért is meg kell küzdeniük.

A magyar válogatottnak a tegnapi mérkőzésen a tét az ötödik helyért való küzdelem lehetősége volt. Ehhez csupán Nagy Britannia csapatát kellett volna legyőznie, ez azonban sajnos nem sikerült. Ugyan az első félidő alatt nagyon szoros volt a játék, és az első harminc perc elteltével csupán egy ponttal vezettek az angolok, a továbbiakban valamivel mégis jobbnak bizonyultak a mieinknél. A második félidőben egypontos fölényüket hárompontossá sikerült gyarapítaniuk, így a játék végeredménye 6-9 volt a vendégek javára. A magyaroknak tehát már legfeljebb a hetedik helyezés lehet a cél, amiért a Katalóniától kikapott orosz válogatott ellen kell pályára lépnie.

Az ötödik helyezésért az angol és a katalán alakulat fog megmérkőzni, a dobogó legalsó fokáért pedig Csehország küzd majd meg Németországgal szemben. A döntőbe a várakozásoknak megfelelően az eddig veretlen holland és szintén veretlen belga válogatott jutott be, akik közül az egyik Európa Bajnoki címmel térhet majd haza.