Vágólapra másolva!
Öt hónapos szünet után ismét pályára lépnek a telivérek a Kincsem Parkban, hiszen vasárnap indul a 2006-os galoppszezon.

A nyitó versenynap két hagyományos futama, a megnyitó verseny és Pest megyei hendikep egyaránt különleges sportélményt ígér, ugyanis több olyan versenyló is bemutatkozik, amely később az idény főszereplője lehet. A legjobbak közül ugyanakkor sokan még csupán a felkészülésnél tartanak, többek között a tavalyi év hőse, Frankly Dancing, aki valószínűleg csak a patinás Millenniumi díjban mutatkozik be az idén Magyarországon.

A november 12-ig tartó szezonban 32 versenynapot tartanak a szervezők, általában vasárnap délutánonként, a hagyományos derbyre július 2-án kerül sor.

A nyitó, 10 futamos versenynapon 13.30 órakor kezdődik a program a Kincsem Parkban.