Vágólapra másolva!
Egy cápakutatással foglalkozó szervezet kimutatása szerint az utóbbi évben folyamatosan csökken a támadások száma az előző évhez képest.

Az International Shark Attack File összegzése szerint 2005-ben 58 eset történt, míg 2004-ben még 65. A támadások közül négy volt halálos kimenetelű, ez nem változott 2004-hez képest. Folytatódik tehát a csökkenő tendencia, 2000-ben ugyanis még 78 támadásról adtak hírt, ami közül 11 volt végzetes. Ám még az a szám is elenyésző ahhoz képest, hányan merészkednek a vízbe úszni, szörfözni vagy búvárkodni.

A szervezet vezetője, George Burgess szerint a visszaesés hátterében az lehet, hogy a halászat miatt csökken a cápák száma. De hozzátette, azt sem lehet kizárni, hogy az emberek lettek óvatosabbak, és kerülik azokat a helyeket, ahol nagyobb a támadás esélye.

2005-ben a legtöbb baleset szörfösökkel történt, szám szerint 29. Az úszok és sznorkelezők 20 támadásnak voltak áldozatai, míg a búvárokat 4 alkalommal érte cápatámadás. A halálos támadások közül kettő Ausztráliában, egy-egy pedig az USA-ban és Vanuatun volt. Összességében az Egyesült Államokban jegyezték fel a legtöbb esetet, 38-at, ezen belül is 18-at pedig Floridában, ahol folyamatosan viták vannak a cápaetető búvárok, a sporthorgászok és a strandolók között. 10 támadás volt Ausztráliában, 4 Dél-Afrikában, 1-1 pedig a Bahamákon, St. Martinon, Mexikóban, Fidzsin, Vanuatun és Dél-Koreában.