Vágólapra másolva!
Sztrádafutást szerveznek március 11-én Szegeden, az M5-ös autópálya hamarosan elkészülő szakaszának átadása alkalmából - tájékoztatták az újságírókat szerdán Szegeden.

Lévai Imre, a szervező Napraforgó Futóklub képviselője elmondta: szervezetük 2000-ben, a Szegedi Fegyház és Börtön hivatásos állományának "őrült futói"-ból alakult.

Részt vettek már a Bécs-Budapest, a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba, valamint a Tiszasziget-Kékestető közötti szupermaratonon is, amellyel elsőként futották "függőlegesen" végig az országot: 360 kilométert tettek meg váltóban az ország 940 méteres szintkülönbségű két települése között. Tavaly a Szegedi Tűzoltóság Futótűz Futóklubja is csatlakozott a rendhagyó országjáráshoz.

A rajt az új szakasz végénél, Röszkén lesz, ahová busz szállítja a résztvevőket a helyi sportcsarnokból; a cél az új szakasz másik vége, Szeged, ahol az első hat női és férfi beérkező pénzjutalomban részesül.

A versenyen ajándékcsomagot kap a távot teljesítő legidősebb és legfiatalabb versenyző. A beérkezőket sör-virsli parti várja a nem mindennapi testedzés után.

Szetey András, a Délmagyarország című helyi napilap főszerkesztője hozzátette: a 14 kilométeres távot nemcsak futva, hanem gyalog, sétálva, sőt a kísérő buszon utazva is meg lehet tenni.

Vass Imre, a Rádió Plusz ügyvezetője hangsúlyozta: a futók lesznek azok, akik utoljára léphetnek gyalog az M5-ösre.