Vágólapra másolva!
Magyar győztest avattak a budapesti profi thai- és kickbox küzdősportgála főmérkőzésén: Vörös Roland a 67 kilogrammos kategóriában kiütéssel nyert spanyol riválisa, Luis Lloret ellen.

A Super League elnevezésű nemzetközi sorozat több világ- és Európa-bajnokot is felvonultató budapesti állomásán a Körcsarnok kis híján telt házas nézőserege előtt a hazai thai-boksz korábbi sokszoros bajnok vezéregyéniségénél, Rehák Györgynél a RE-Gymben készülő Vörös gyorsan, már a meccs elején dűlőre vitte a dolgot, s hozzá hasonlóan verte Tóth István (70 kg) is holland ellenfelét.

A gála főműsorában helyet kapott másik két magyar viszont kikapott: Kiss Dénes (90 kg) és Éliás Dániel (70 kg) is osztrák színekben versenyző riválissal szemben maradt alul.