Vágólapra másolva!
Több mint 200 versenyló áll rajthoz a csütörtökön startoló és március 25-ig tartó, összesen 31 millió dollárral dotált viadalsorozaton Dubajban.

A tulajdonosaik révén 17 országot reprezentáló négylábúak a két és fél hónap alatt 11 versenyen indulnak az arab világ e különösen gazdag emírségében, ahol nagy hagyománya van a lósportnak, és a legkiemelkedőbb pénzdíjakat is rendre az itteni rendezvényeken osztják ki a legeredményesebb résztvevők között.

A csúcspont a Dubaj Világkupa lesz, amely a záró rendezvénye a sorozatnak, ahol is a győztes ló gazdájának 21 millió dollár üti a markát csúcsprémium gyanánt.

A nemzetközileg legjelentősebb lóversenynek számító Vk-n már nem lehet jelen az eddigi legfőbb mentor, a 62 évesen december végén elhunyt Maktum bin Rasid al-Maktum sejk, dubaji emír, aki az Egyesült Arab Emírségek kormányfői és alelnöki tisztét is betöltötte. A közkedvelt uralkodó volt a híres dubaji Godolphin-istállók társtulajdonosa, amelynek lovai a világ legnagyobb viadalain vesznek részt.