Vágólapra másolva!
Felemásra sikeredett a 3. kábelpályás wakeboard-világbajnokság a magyarok számára. A Dunaharasztiban rendezett világversenyen érmeket vártak a rendezők, ami ugyan be is jött, de azt nem a királykategória indulói, hanem a juniorok és a mastersek produkálták.

Az öreg kontinens egyik legjobbjának tartott Horváth Kinga - aki 2004 után 2005-ben is megnyerte az Európa-kupát - a nők között (Open Women) nagy meglepetésre már az elődöntőben kiesett a 3. kábelpályás wakeboard-vb-n. A hetes nagydöntőbe négy német jutott, így nem csoda, hogy a dobogóra is jutott belőlük.

Az aranyérmet azonban nem egy germán, hanem egy holland hölgy szerezte meg. Denise De Haan, Kinga egyik legnagyobb ellenfele viheti haza a nemesfémet. A második, illetve harmadik helyet a német Kristen Leifels és Julia Bormann érdemelte ki. A két héttel korábban, Duisburgban rendezett Világjátékokon hasonló eredmény született, ott azonban Bormann helyett Pauline Dyrschka állt a dobogó legalsó fokán.

Pauline a vb-n biztosra akart menni, és mivel életkora miatt még befért a juniorok közé, ott indult - ahol természetesen leiskolázott mindenkit, és nagy fölénnyel nyert. Jó hír azonban, hogy a német lánnyal legjobban a két magyar, Kaposi Dóra és Katona Vivien bírta a versenyt. Az általuk hozott két érem nagyon jól jött a magyaroknak a nemzetek versenyében.

Horváth Kinga korai kiesésével a fiúkra hárult a királykategóriában az éremszerzés terhe. Az elődöntőbe két magyar rider, Korpás Krisztián és Szűcs József jutott. Krisztiánnak nem sikerült a továbbjutás. Szűcs érmet várt magától, idén azonban már sokszor okozta vesztét, hogy túlságosan erős trükkökkel próbálkozott, elesett, ami ebben a sportágban végzetes, ugyanis nagy pontlevonással jár.

Ezért mindenki arra bíztatta, hogy taktikusan versenyezzen, inkább a biztosra menjen. Első körében ez sikerült is neki, második körében azonban már túlságon megbontotta az előre begyakorolt trükkök sorát, és így, ha egy hajszállal is, de kiesett. Így az Open Men kategória döntője is magyar versenyző nélkül zajlott.

Forrás: Sportpiac

Ott a legnagyobb favoritnak a kétszeres világbajnok német Bernhard Hinterberger számított, akit mindenki meg akart verni. Az ausztrálok és az amerikaiak is mind eljöttek Dunaharasztiba, hogy elvegyék tőle a világbajnoki címet. Azonban nem jártak sikerrel. Hinterberger nagyon figyelt rá, hogy nehogy úgy járjon, mint a Világjátékokon, ahol egy esése miatt csak a 6. lett.

Első körében mindenkit elkápráztatott, a másodikban már biztonsági kűrt ment, és miután bukás nélkül végigment, a szabályok szerint lehetősége volt egy "ráugrásra", azaz egy bónusz trükk bemutatására. Az ott bemutatott kombinációja láttán a parton helyet foglaló ellenfelek és nézők egy emberként ugrottak fel, elragadtatott tapsorkánt produkálva. Így tehát Duisburg (2001) és Logan, Ausztrália (2003) után a sportág harmadik világbajnokságát is Hinterberg nyerte. Két oldalára a dobogón az amerikai Donald Shelbrick és az ausztrál Daniel Pyne állhatott fel.

A németek ásza azonban a következő világbajnokságon nagy konkurenciára számíthat az alsóbb osztályból. A junior fiúk ugyanis hihetetlen trükköket produkáltak az Universum Vizisícentrumban. Bármelyikük megállta volna a helyét az Open kategóriában is. Végül az ausztrál Sam Collins, a német Peter Pascal Schmidt és a brit Nick Davies osztozott az érmeken. Az Európa-kupákon rendszerint az élmezőnyben végző magyar fiúk ezúttal a rendkívül erős mezőnyben már az elődöntőkben búcsúztak.

Vigasztalódhattunk azonban a Masters kategóriával, ahol a tizes döntőbe négy magyar rider is bejutott. Vojtkó Dezső korai bukása miatt végül a 10., a világbajnokság főszervezői tisztjét is betöltő Kirsch György a 9., Bodoki Richárd a dobogóról éppencsak lecsúszva 4., Ékes Csaba viszont világbajnok lett. Csaba a legmagasabb pontszámmal jutott a döntőbe és ott sem talált legyőzőre. Legközelebb hozzá a német Robi Boubain és az angol Dave Ingram jutott.

A junior lányok és Ékes Csaba teljesítményének köszönhetően a magyar csapat a nemzetek versenyében a németek mögött a második helyen végzett. És ami legalább ilyen fontos: az időjárás végül megkegyelmezett a szervezőknek, esőmentes, napos időben rendezhették a döntőket.

A programot végig sikerült tartani, nem voltak csúszások, sem panaszkodó versenyzők. A pályával is mindenki elégedett volt. Vagyis nem csak a versenyzők, de a szervezők is jól vizsgáztak Dunaharasztiban. Azok a riderek, akiknek most nem jött ki a lépés, pedig legközelebb augusztus végén, az Európa-bajnokságon bizonyíthatnak Németországban.