Vágólapra másolva!
Elindultak a "Két keréken Európában - csatlakozz hozzánk, kerékpározz velünk!" címmel meghirdetett országjáró kerékpártúra tagjai hétfőn délelőtt Székesfehérvárról.

Róka Gyula főszervező elmondta, a túra célja, hogy felhívják a figyelmet a kerékpárutak építésének fontosságára és a kerékpárturizmus lehetőségeire.

Hozzátette: a hét székesfehérvári fiatal 187 települést érintve 10 nap alatt csaknem 1600 kilométert teker le. Útjuk során számos helyi programhoz csatlakoznak, és egy gyermektáborba is ellátogatnak.