Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok kedvező időjárását kihasználva a Mol-K2-expedíció felállította az 1-es (6100 m) és a 2-es tábort (6700 m) a K2 Abruzzi-gerincén. A hét végétől újabb viharos időszak köszönthet a hegyen állomásozó csapatokra, de ezt követően akár a csúcstámadásra is indulhatnak hegymászóink.

Mint az expedíciót irányító Kollár Lajos legutóbbi bejelentkezéséből kiderül, a csapat négy tagja (Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Markos Huba és Jaro Dutka) végül elérte és felállította a 2-es tábort 6700 méteren (Jaro kivételével ott is aludtak). Az ott eltöltött éjszaka után szerda délelőtt tértek vissza az alaptáborba. Amennyiben a hét végéig kitart a jó idő, a Mol-K2-expedíció másik három tagja (Kollár Lajos, Mécs László és Dan Borcea) is felmegy a már felállított táborokba, rendszerezni a felszereléseket és akklimatizálódni.

Az időjárási előrejelzések szerint nehéz időszak vár a hegyen tartózkodó csapatokra. Egyes prognózisok szerint egy 10 napos, rengeteg hóeséssel terhelt szakasz kezdődik a hét végén. Ennek ellenére a lengyel-bolgár expedíció csütörtökön megpróbálta elérni a 4-es tábort 8000 méteren - sikertelenül. Ugyanígy jártak az írek is, akik a csúcstámadást is szerették volna megkísérelni a viharos időszak érkezte előtt, ám sajnos ők is az alaptáborban zárták a ciklust. Ha sikerül, ők lettek volna az elsők az idei szezonban, akik megmásszák a 8611 méteres csúcsot.

Kollár Lajos beszámolójából kiderül, az első szomorú távozói az idei évadnak a csehek, akiknek erősen megcsappant készleteik már nem teszik lehetővé egy újabb, várhatóan tíznapos viharos időszak átvészelését.

Mindeközben a Mol-K2-expedíció pont erre készül. A továbbra is bizakodó magyar-szlovák-román vegyescsapat - amennyiben nem tart túl sokáig a rossz idő - még a nehezebbnek tartott ún. Baszk utat sem tartja elképzelhetetlennek. Bárhogy lesz is, a jövő hét végére be kell fejeződnie a táborlánc kiépítésének az Abruzzi-gerincen, aztán jöhet, ahogy a hegymászók fogalmaztak, "a csodavárás és a csúcstámadás".