Vágólapra másolva!
A világcsúcstartó, hazai közönség előtt szereplő Paula Radcliffe 2002 és 2003 után harmadszor nyerte meg a 25. London-maratont, míg a férfiaknál a kenyai Martin Lel ért elsőként a célba.

A 31 éves futónő - aki a tavalyi olimpián a leghosszabb távot és a 10 ezer métert sem teljesítette - ideális, napos időben vágott neki viadalnak, a 12. kilométernél az élre állt, és végül minden idők harmadik legjobb eredményével nyert.

A tavaly New Yorkban diadalmaskodó klasszis győzelme csak 8 kilométerrel a cél előtt vált bizonytalanná, amikor görcsök miatt egy pillanatra megállni kényszerült. Sikeréért több mint 200 ezer dollárt kapott, melyből 125 ezer a "csak női" csúcsdöntésért járt. Két évvel ezelőtti világrekordjánál (2:15:25 ó) ugyanis férfi felvezetőket is alkalmazott.

A férfiaknál a 2003-ban New Yorkban is első, félmaratoni világbajnok Lel az utolsó 7 kilométeren fantasztikus hajrával szakadt el a mezőnytől. A másodikként beérő, vb-címvédő marokkói Zsauad Garib (Jaouad Gharib) 23 másodperccel, míg a tavaly New Yorkban győztes dél-afrikai Hendrik Ramaala több mint egy perccel maradt le tőle.

Eredmények:
férfiak: 1. Lel (kenyai) 2:07:25 ó 2. Gharib (marokkói) 2:07:48 3. Ramaala (dél-afrikai) 2:08:31
nők: 1. Radcliffe (brit) 2:17:42 2. Tomescu-Dita (román) 2:22:50 3. Chepkemei (kenyai) 2:24:00