Vágólapra másolva!
Néhány helyen nem is kell a víz alá merülnie annak, aki gyönyörködni szeretne a korallzátonyok színpompás élővilágában. A trópusi tengerek felszínén úszva a készülékes búvárkodástól idegenkedők vagy a pusztán csak nézelődésre vágyók is nagyon sok szépet láthatnak a korallzátonyok felett, a felszínen lebegve. Az új, beépített rádióval felszerelt sznorkelt kifejezetten nekik szánják.

Kérdés persze, mennyire vonzó ez a lehetőség azoknak, akik csak úszkálni szeretnének, mint ahogy az sem volt teljesen világos számomunkra, mennyire jól használható ez a szerkezet. Szerencsére lehetőségünk volt kézbe venni, kipróbálni az Aqua FM elnevezésű sznorkelt.

A normál légzőcsöveknél nem sokkal nagyobb sznori szelepes szájrésze és ez is a jól bevált Comfo-bite rendszerű, így használata kényelmes akkor is, ha a rádiót nem kapcsolja be valaki, ami amúgy a gyártó szerint tíz méteres mélységig vízálló.

Az igazi érdekesség természetesen a rádió. Először zárt térben próbáltuk ki, ám úgy nem hallottunk semmit. Később derült ki, hogy csak szabad térben működik a készülék, akkor viszont elfogadható minőségben lehet hallgatni a különféle csatornákat. Nagyon különleges módon oldották meg az adás hallhatóvá tételét, ugyanis nem fülhallgató révén, hanem a fogakon keresztül áthaladó hanghullámok mozgatják meg a dobhártyát. Elsőre kicsit furcsa, de egyáltalán nem kellemetlen így hallani a hangokat. A két AAA elemmel működő rádió kezelése egyszerű, a ki/bekapcsoló gomb mellett hangerőszabályzó és állomáskereső kapott helyett a sznori alsó részébe beépítve. A gombok anélkül is könnyen kitapinthatók és kezelhetők, hogy látnánk őket. A gyártó hasonló elven működő sznorkeleket (Aqua FM Pro) kínál a túraszervezők részére, ahol az vevőként funkcionál, és a túra vezetője egy adó segítségével kommunikálhat a vízben úszókkal. A rádió természetesen akkor nem működik, ha a használója víz alá bukik. Az Aqua FM sznorkelek legnagyobb hátránya a meglehetősen borsos ár, de akár bérelni is lehet ilyet, ha valaki zeneszóra vagy esetleg hírek hallgatása közben nézelődne a víz felszínén.