Vágólapra másolva!
Több mint 20 percet töltött a 2,8 Celsius fokos vízben Schirilla György, aki sikeresen úszta át a Dunát Vácnál. Az édesapja emlékezetes hagyományát folytató sportember immár hatodik éve telente többször átússza a Dunát, s minden alkalommal először Vácnál.

"Kicsit elszámítottam magam, mert a víz melegebb volt, mint általában ilyenkor, ezért nagyobb utat akartam megtenni, de arra nem gondoltam hogy ennyi ideig leszek a Dunában. A 20 perc meg is viselt, az utolsó méterekre teljesen elgémberedett a kezem, persze nagyobb gondom azért nem volt" - nyilatkozta az MTI-nek jókedvűen Schirilla, hozzátéve, hogy a mintegy két és félezer fős közönség végig nagyon lelkesen buzdította a partról.

A sportember elsődleges célja a hagyományőrzés - édesapja ugyanis 1957-től rendszeresen áttempózta a téli folyót -, de fontos számára az egészséges életmód, valamint az állat- és környezetvédelem népszerűsítésére, illetve a közönség szórakoztatására is.

Egy hét múlva Bajánál ússza át a Dunát ifj. Schirilla György, azt követő hétvégén a fővárosban, végül pedig Kunszentmártonnál tempózik.