Vágólapra másolva!
A turai önkormányzat elkészítette azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek alapján gyógyfürdőközpont alakulhat ki a Pest megyei városban - közölte szerdán a polgármester.

Tóth István elmondta: a település határában, kőolaj után kutatva, 1963-ban bukkantak a 2000 méter mélyen húzódó 105 fokos hévízre.

"Mostanra értek meg a feltételek arra, hogy a vizet komplex módon, több célra hasznosítsuk, s ezzel lendületbe hozzuk a város fejlődését" - tette hozzá.

Kifejtette: a megvalósíthatósági tanulmány szerint a föld mélyéből nyert forró vizet a környék házainak fűtésére foghatják be, gőzzé átalakítva pedig villamos energiát állíthatnak elő belőle. A geotermikus úton szerzett áramot az országos elosztóhálózatba csatolva értékesíthetik. Így felgyorsulhat a megtérülési ideje annak az összesen 13 milliárd forintot igénylő beruházásnak, amely több lépésben egy gyógyközpont kiépítését célozza meg.

A tervek szerint az önkormányzat 16 hektáros területén gyógyszálló, medencék, éttermek, sportlétesítmények épülnének majd, amennyiben megfelelő befektetőpartnerek jelentkeznek. Az elképzelés szerint naponta 5000-8000 vendég fogadására rendezkednek majd be.

A polgármester rámutatott: az éppen minősítés alatt álló gyógyvíz sokakat vonzhat Turára majd külföldről is, mert ásványianyag-összetétele miatt különösen előnyös a reumatikus és a nőgyógyászati panaszok orvoslására.