Vágólapra másolva!
Remek időjárási viszonyok közepette vasárnap elrajtolt a franciaországi Les Sables-d'Olonne kikötőjéből a világ legnehezebb vitorlásversenye, a Vendée Globe mezőnye. A partiőrség egyik ágyújának eldördülésére vágott neki a húsz induló - köztük két nő - a mintegy 43 ezer km-es táv leküzdésének. A résztvevőknek egyedül és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a Földet.

A legjobban a francia Vincent Riounak (PRB) sikerült a start, őt az amerikai Bruce Schwab (Ocean Planet) és a svájci Dominique Wavre (Temenos) követte. A nyolccsomós, kellemes szélben 200-300 ezer néző figyelte a vitorlások versenyének első néhány kilométeres szakaszát.

A legutóbbi, 2000/2001-es kiírás során a francia Michel Desjoyeaux 93 nap 3 óra 57 perces rekorddal nyert. A "Professzor" ezúttal nem tagja a mezőnynek, de így is az eddigi négy Vendée Globe-on győztes franciák vannak a legtöbben, nevezetesen tizenhárman.

A versenynek magyar vonatkozása is van: Fa Nándor az 1992/1993-as földkerülésen - legjobb nem franciaként - az ötödik helyen ért célba 128 nap és 16 óra után. A magyar vitorlázó 1996-ban épített, Balaton nevű hajójával ezúttal az esélyesek közé sorolható Raphael Dinelli próbál szerencsét.

Rajta kívül a legutóbb harmadik Roland Jourdain, az 1996/1997-es menetben bronzérmes Hervé Laurent, az 1997-ben második Marc Thiercelin tartozik a favoritok közé, valamint a franciákon kívül a brit Mike Golding (2000/2001-ben hetedik) és Wawre (2000/2001-ben ötödik).