Vágólapra másolva!
Szentpétervárból vasárnap megérkezett Vlagyivosztokba három maratonista, köztük egy 50 éves japán tanítónő. A trió két év alatt körbe akarja futni a világot.


Utóbbi kettő január 1-jén Londonból rajtolt, s Anglián keresztül haladva Franciaországon, Belgiumon, Hollandián, Németországon, Dánián, Svédországon és Finnországon át jutott el Szentpétervárra, ahol csatlakozott hozzájuk japán társuk.

A versenyzők Oroszországban napi 45-70 kilométer távolságot tettek meg. "Azért indultam el, hogy megváltoztassam az életemet, és nem bántam meg" - jelentette ki Korotkov Vlagyivosztokba érve.

A három futó azzal számol, hogy 2005 végén érnek Londonba. A legnehezebbnek számító orosz szakasz után már "csak" Japán, Ausztrália, az Egyesült Államok és Kanada átfutása áll előttük.

A trióhoz az út egy-egy szakaszán számos orosz futó csatlakozott, egy cseljabinszki lakos pedig az Uraltól autón kísérte el őket egészen a távolkeleti kikötőig.