Vágólapra másolva!
Felmerülés nélkül egyvégtében 57 kilométer tett meg a víz alatt kétéltű robogója nyergében ülve egy török könnyűbúvár. Mindeddig egyedülálló teljesítménye bekerül a Guinness-rekordok könyvébe.

A 62 éves Namik Ekin, aki a török haditengerészet speciális egységénél tett szert különleges tudományára, a hét végén hajtotta végre példa nélküli vállalkozását - jelentették be kedden Ankarában a szervezők.

A harci sportokban is jártas Ekin a dél-törökországi Anamur kikötőjében merült alá szombaton, s az eredeti elképzelés szerint 36 óra múlva kellett volna feljönnie az észak-ciprusi Kyréniánál. Huszonnyolc óra után, több mint félszáz kilométerrel a háta mögött a babérokra vágyó sportember úgy döntött, hogy ennyi bőven elég neve megörökítéséhez. Előtte még senki nem tett hasonló kísérletet.

A Földközi-tenger medrében 2-4 méter mélységben araszoló "terepmotorost" a víz felszínén egy húszfős kísérő csapat biztosította, a pálya egyes szakaszain fémketreccel védték a cápák ellen.