Vágólapra másolva!
Akadály-repülőversenyt rendeznek augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen: a Margit híd és a Lánchíd között kijelölt légi "pályán" rendezik meg a II. Red Bull  gyorsasági akadály-repülőversenyt, amely a sportrepülés legifjabb ága: alig egy éve indult diadalútjára Magyarországról.

Az akadályrepülés igazi hungaricum, hiszen magyar pilóták és sportemberek határozták el, hogy a műrepülést mindenki számára érthetővé és élvezhetővé teszik, "testközelbe" hozzák ezt a páratlan légi akrobatikát - mondta Sidló Noémi, az energiaitalt gyártó cég kommunikációs igazgatója.

Besenyei Péter háromszoros műrepülő világbajnok, Guinness-rekorder ötletét karolta fel az őt szponzoráló nemzetközi cég, amely küldetésének tekinti a különleges álmok megvalósítását. Tavaly július 26-án, Tökölön debütált a Red Bull Air Race, amelyen a világ 12 legjobb műrepülő pilótája állt rajthoz, a versenyt Besenyei Péter nyerte meg, s az új szakág jelesre vizsgázott a közönség és a szakemberek előtt.

Akkor még csak reménykedtek abban, hogy ez a látványos sportág egyszer ugyanolyan hagyománnyá válik majd, akár a Forma-1-es versenyek.

Idén a légi cirkusz el is indult világhódító útjára: júniusban Angliában versenyzett nyolc műrepülő, augusztus 20-án - emelve a nemzeti ünnep látványosságát - Budapesten méri össze tudását a világ nyolc legjobb pilótája, szeptemberben az Egyesült Államokban, Renóban állnak rajthoz. Az évad az Arab Emirátusokban, Dubaiban ér véget 2005 januárjában.

A budapesti légi parádé lesz a versenyek leglátványosabb, legszebb helyszínen megrendezett fordulója, amelyet a főváros szívében, a Duna fölött rendeznek.

A Margit híd és a Lánchíd közötti másfél kilométeres folyamszakaszon öt akadályt - más-más irányokból - tizenegyszer kell leküzdeniük a pilótáknak. Az első és utolsó "természetes" akadály éppen a Széchenyi lánchíd lesz, amely alatt átrepülve lépnek be a gépek a versenyzónába, illetve hagyják el azt. Két akadály teljesítése között a lehető legalacsonyabb még biztonságos magasságban kell bemutatniuk az előírt, hagyományos műrepülő figurákat.



Az Air Race létjogosultságát igazolja a nemzetközi média fokozott érdeklődése: idáig több mint 50 külföldi újságíró jelentkezett. A televíziónézők milliói nemcsak a repülés, de Budapest szépségeiből is ízelítőt kaphatnak, hiszen ilyen "díszletet" máshol nem lehet látni - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.