Vágólapra másolva!
A hét közepén ért véget az Audi Nagydíj első része, amely jó néhány nagyhajós hajóosztálynak a magyar bajnoksága volt. A viadalon 12 hajóosztály igyekezett az érvényes ezeredményhez szükséges 4 futamot teljesíteni, ami nem ment könnyen. Szélhiány, szélfordulók, nehezítették meg az optimális rendezést. Bajnok lett a Sirocco is a nemrégiben felújított 75-ös cirkáló, amely az Axelero Internet és a Matáv Csoport más tagvállalatainak segítségével nyerte el mostani formáját.

A Magyar Vitorlás Szövetség 75 éves jubileumi nagyhajós bajnokságán, az I. Audi Nagydíjon - a kedvezőtlen szélviszonyok miatt - az Összevont cirkálóknak kijelölt B jelű pályán, a Siófok - Tihany - Zamárdi útvonalon, a tervezett 7 futamból mindössze 4 futamot tudtak megrendezni, ám a kiírás szerint négy érvényes futammal is értékelhető volt a verseny.

Mind a négy futamban szoros küzdelem mellett a Cittel Lajos kormányozta Sirocco futott be elsőnek, de az előnyszámok figyelembe vételével a második futamot a Talizmán nyerte. A bajnokságot az Összevont cirkáló osztályban a nevezett 7 hajó közül a Sirocco nyerte 5 ponttal.

A második helyen a testvérhajó, a Nemere II. végzett 10 ponttal (két második és két harmadik futamhelyezéssel), míg a harmadik a Talizmán lett 11 ponttal (egy első, két harmadik és egy negyedik futamhelyezéssel).

A Sirocco mint az első futam győztese átvehette a Tóth László emlékfutam serlegét is.
Cittel Lajos kormányos legénységének tagja volt Csermendy Miklós, Boros Gábor, Zentai István, Petri Péter, Bércesi Gábor, Haris György, Aubeck Ferenc, Balogh Csaba, Petőcz Ferenc és Varga Mária.

az Audi nagydíj bajnokai
Európa 30-as: Ábránd - Dulin Jenő
22-es cirkáló: Gitta - Epacher Péter
Dragon: Fjord - Náray Vilmos
Összevont Cirkáló: Sirocco - Cittel Lajos
30-as cirkáló: Kékmadár- Wossala György
40-es cirkáló: Rosa - Bakóczy Kálmán
70-es cirkáló: Pannonia - Ruják István
50-es cirkáló: Vénusz II. -Szeremley Huba
Asso 99: Peecasso- Szilvássy Attila
8MOD: www.raiffeisen.hu - Pfeninberger András
Sudár Regatta: Josephine - GömbösLóránd
Scholtz22: Aventura - Rausenberger Miklós