Vágólapra másolva!

Hegyikerékpáros-futamok profiknak és amatőröknek

Fotó: Arany-Média

Az első emlékversenyen - melyen amatőrök és profik egyaránt részt vehettek - csak az In Memoriam futamon több mint 500 versenyző indult. - Az életre hívott rendezvénnyel nemcsak emléket kívánunk állítani, segíteni is szeretnénk a beteg, rászoruló embereknek, ezért a bevételek (nevezési díj, tombola, szponzori támogatás) 20%-át a magyar rákgyógyítás és rákkutatás támogatására fordítjuk - hangsúlyozta Lajtár Jenő, a szervező Cseke Rt. programvezetője, aki még hozzátette: tavaly 260 000 forintot utalhattak át a Szent László Kórház Csontvelő Alapítvány részére.

Idén május 11-én és 12-én rendezik az esemény, melyre a szervezők olyan kerékpárosokat is várnak, akik még soha nem vettek részt hivatalos versenyen. Bíznak abban, hogy a jótékony cél sokakat megmozgat, és így talán a biciklisportot is sokakkal sikerül megszerettetni. A népszerűsítést szolgálja majd az az ajándék CD is, melyet a nevezéskor adnak a résztvevőknek. A CD-n a magyar kerékpáros élvonal által készített Flash című film látható. A filmben a kerékpársport meghatározó személyiségei látványos kunsztokkal csinálnak kedvet a sportág űzéséhez.

Fotó: Arany-Média

Vasárnap a profik és az amatőrök pattanhatnak nyeregbe. 10 órakor az elit kategória kezdi a kerékpározást. Az amatőrök délután 13 órakor vehetik birtokba a tábor melletti hegyekben kialakított 5,9 kilométer hosszú és 250 méter szintemelkedésű pályát, melyen 2 kört kell tekerniük. A profiknak korosztálytól függően 5-8 kört kell teljesíteniük. Ugyanezen a pályán szombaton az utánpótlás korú versenyzők 800 méter és 3 kilométer közötti távokat mennek. Ezekre a futamokra nevezni 1500 forint ellenében lehet.

A vasárnap fő eseménye a 16 órakor kezdődő 3 kilométeres In Memoriam futam, melyen korhatár nélkül bárki részt vehet. Nevezési díj nincs. Az eredményhirdetés és a tombola 18 óra körül várható. Az eseményről bővebb információ a (06-1) 420-8822/109-es telefonszámán kérhető, vagy a www.bikepositive.hu internetes oldalon található.

Korábban:

Mountain-bike verseny a Normafánál