Vágólapra másolva!

A különböző versenyszámok résztvevői a Kossuth térről rajtolnak. A Fesztiválfutás az óvodások, valamint az első és második osztályosokkal, a "Fut a kicsi" 950 méteres versenyszámával indul reggel 9 órakor. Az óvodások kék, az elsős-másodikos kisiskolások zöld színű rajtszámmal a Kossuth tér, Zárda utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Kossuth Lajos utca, Európa Park, Fő utca útvonalon érkeznek vissza a Kossuth térre. Nevezni ingyenesen, reggel 8 óra 30 percig lehet.

A harmadik-negyedik osztályosok váltóversenye 9 óra 30 perckor indul. A négy fiúból és négy leányból álló csapatoknak 8x950 métert kell teljesíteniük. Az általános iskolák felső tagozatosai és a középiskolák diákjai, valamint az egyetemisták mezőnye 10 órakor indul. A csapatok nyolc főből állnak és a váltó minden tagja 950 métert fut. A felső tagozatosok váltója évfolyamonként egy-egy fiú és leány tanulóból, a középiskolás és egyetemista csapatok négy fiú és négy leány diákból állnak.

A Fesztiválfutás nyílt kategóriájának mezőnye 11 órakor indul. A 3,5 és 7 kilométeres távokra 10 óra 30 percig lehet nevezni. Nevezési díj nincs. A nyílt verseny a rajt után a Zárda utca, Németh I. fasor, Virág utca, Fő utca útvonalon át fut be a Kossuth térre. A 3,5 kilométeres távon ezt az utat egyszer, a hét kilométeres versenyen kétszer kell teljesíteni. A versenyről bővebb információ a Zöldpont Életmód Klub (06-82) 413-100-as telefonszámán kérhető.