Vágólapra másolva!

Fotó: Arany-Média

- Igaz, hogy a színházi próbák többsége azért kezdődik délelőtt tíz órakor, mert a művészek többsége előtte teniszezni, illetve aerobikra jár?
- Bár így lenne, mert az előadások sokszor éjjel fejeződnek be, és én gyakran éjfél után kerülök haza Budapestre. Inkább ezzel van összefüggésben ez a tízórás kezdés. Azonban biztosan vannak olyan kollégák, akik aktívan töltik a reggelt. Ilyen hajtás mellett számomra ez eléggé megterhelő.

- Fehérváron jelenleg hét előadásban is játszik. A sok elfoglaltsága mellett is jut ideje sportolásra?
- Igen. Ha tehetem, előadás vagy próbák előtt mindig elmegyek futni. Juhász Illés oltott be, és mostanában gyakran elfutunk a környékbeli tóhoz, és körbefutjuk. Előadások előtt bemelegítésnek nem rossz. Nemrég valaki lemérte, és állítólag hat kilométer. A futáson kívül van a színháznak egy kis konditerme az öltözők mellett, ott szoktam heti egy-két alkalommal erősíteni, Pesten pedig két hasonló "egységhez" is van bérletem. Kutyáimmal, közülük is főleg a dalmatával, szoktunk együtt futni, szívesen úsztatom a Lupa-szigetnél. Nagyon szereti.

- Fut és kondizik, pedig azt hihetnénk, hogy a mostani előadásai miatt inkább a nőiesebb torna vagy tánc mellett teszi le a garast. Melyik sportág áll Önhöz a legközelebb?
- Versenyszerűen soha nem sportoltam, ellenben nagyon szerettem korcsolyázni. A korcsolyát most is nagyon szeretem nézni. Ezenkívül a sízésbe szerettem bele. Tavaly voltunk Livignóban, és nagyon tetszett. Az idei év ebben a tekintetben kiesik, mert nagyon sok a munkám.

- Nézőként jár valamilyen sporteseményre?
- Igen, a kedvesem focizik nagypályán az Istenhegy FC csapatában, valamelyik alsóbb osztályú bajnokságban. Igazság szerint nagyon ritkán jelenek meg a tribünön, de akkor teljes intenzitással szurkolok. Még kiabálni is szoktam...

- Volt-e olyan előadás, amelyben szükség volt a "sportmúltra és jelenre"?
- Az előadások nagy része komoly igénybevételt jelent. Ezt csak edzetten, fitten lehet végigcsinálni. Gyakorlatilag minden zenés, táncos előadás sokat kivesz az emberből. Talán a Grease volt a legkeményebb ebben a tekintetben. Mostanában a Moulin Rouge-ban van hasonló, kondíciót kívánó előadás.

- A rendszeres testmozgáson kívül mit tesz még az egészség megőrzéséért?
- Próbálok minél egészségesebben étkezni, ráadásul a párom nemrégen nyitott Óbudán egy bioboltot, tehát már csak "hivatalból" is ezt kell követnem.