Vágólapra másolva!

Műkedvelő műugrók

Tömegsport szempontjából a műugrást szinte sehol sem jegyzik. Pedig műkedvelők is hódolnak a sportágnak. És nem is akárhogyan, némelyek már versenyen is deszkára álltak.

A szabadidős foglalkozásokra életkor megkötése nélkül lehet jelentkezni. Kizáró ok a súlyos gerincferdülés, egyensúlyzavar, illetve fülbántalmak lehetnek. Aki még nem döntötte el, de kacérkodik a versenyszerű műugrással, annak idejében ajánlatos elkezdeni. A Bobcatnél azt vallják, hogy általános iskolás kortól érdemes levinni a gyereket, előtte semmiféleképpen sem. A jelentkezésnél fontos, hogy a gyerek megfelelő vízbiztonsággal rendelkezzen. A technikás úszástudás nem kitétel. A céltudatos, jó képességű gyerek néhány hónap alatt elsajátíthatja az alapokat, melyekkel már versenyképessé válik - természetesen saját korosztályában. A versenysportosokat általában 8-9 éves korig fogadják; ez az a kor, amikor még be tudják hozni a lemaradást, később már nehezebb. Persze, akadt már példa arra is, hogy valaki 16 évesen kezdte a műugrást, és egészen a bajnoki címig vitte, de ehhez megfelelő sportmúlt szükségeltetett. Hazánk jelenleg legjobb műugrója, Lengyel Imre, egykori tornász, sportmúltja nélkül nem valószínű, hogy ilyen magasságokig vitte volna. Gedeon András egyébként hangsúlyozta: a tornászmúlt nagyon sokat számít.

A sportág javítja a koncentrálóképességet, erős tartást ad, és (főként a lányoknál) az sem mellékes, hogy szép alkatot formál.