Vágólapra másolva!

Futótúra meglepetésekkel

Idén sem marad el a Zöld Sportok Clubjának téli futótúrája. December 8-án, szombaton délután rajtolnak a VII. Rákóczi-futótúra résztvevői. A futásra jelentkezni délután 13 óráig lehet Óhután az önkormányzat vendégházában, a posta mellett. Akik nem autóval mennének, megközelíthetik a rajthelyet az Olaszliszka-Tolcsva vasútállomásról is a negyed egykor induló távolsági busszal.

A túrán két kategóriában indulnak a résztvevők. A "gyík" csapat 10 kilométert teljesít kilencven perc alatt, a "csigák" szintén másfél óra alatt járják be a 6 kilométeres útvonalat. Részvételi díj 300 forint fejenként. A résztvevőkre azonban meglepetés is vár! A futók számára kijelölt útvonal ugyanis titkos, a résztvevők azt a túravezetők segítségével teszik meg, hol futva, hol kocogva, esetleg gyalogolva. A futótúra részleteiről további információval a szervezők a (06-46) 334-502-es telefonszámon szolgálnak, de azok is itt érdeklődhetnek, akik szállást foglalnának.

korábban:

Tájékozódási futóverseny Velencében - magyarokkal