A magyar csapat feladta a túlélőtúrát Bjelolasicában

A felvonuláskor még nem is sejthették, milyen kihívások is várnak rájuk

Red Bull Trophy

"Nekem összesen hat napom volt felkészülni a versenyre, mert az utolsó pillanatban szóltak, hogy változott a csapatfelállás" - meséli Spiegl Judit, a magyar csapat egyetlen női tagja. "Ez az idő körülbelül arra volt elég, hogy a legszükségesebb dolgokat össze tudjam szedni. A túráról magáról tulajdonképpen alig tudtunk valamit." Így nem volt nehéz meglepetést szerezni a magyar csapatnak. A négyfős különítmény hamar rádöbbent, hogy a túra nem külön etapokból, hanem folyamatos kihívássorozatból áll. Szó sem esett esti pihenésről!

A versenyre eredetileg 42 csapat jelentkezett, de ebből csupán 25 vágott neki a túrának. A résztvevők csak a rajt előtti napon kapták meg a beosztásokat és a szintidőket. "Készítettünk egy táblázatot, hogy mikor milyen felszerelésre lesz szükségünk, hol fogunk hozzáférni a cuccainkhoz és hol jutunk vízhez, mert az sem volt mindenütt. Ez alapján szortíroztunk mindent külön-külön, így hajnali kettőig tartott, mire készen lettünk a pakolással." A csapatokat körülbelül három óra alvás után vitték a rajt pontos helyszínére a szervezők.

A játékosokat egy hajóról vetették a vízbe

"A túra után éjszaka még át kellett kajakoznunk egy öblöt. A szervezőktől csak annyi utasítást kaptunk, hogy kövessük a fényeket a másik oldalon. Persze teljesen eláztunk, mire átértünk és hideg is volt. Ugyanakkor tudtuk, hogy leghamarabb csak másnap délután jutunk száraz, tiszta ruhákhoz. Ekkor végül is úgy döntöttünk, kiszállunk. Nem a fizikumunkkal volt baj, inkább idegileg nem bírtuk" - vázolta a helyzetet az egyetlen női csapattag. A magyarok mellett másik három együttes sem indult tovább a coast stearing-re, vagyis a parti túrára. Éjszaka ezen a terepen kilenc másik csapatot szedtek össze a speciális mentőalakulatok, akik helikopterekkel és bozótvágó késekkel indultak a résztvevők után. Többen is meséltek olyan részekről, ahol kilométereket kellett kúszniuk és sokan el is veszítették csapattársaikat. A coast steraring után is voltak, akik feladták, így az onnan induló közel kilenc órás kajakozást már csak hét csapat vállalta.

Fontos megjegyezni, hogy a részt vevő csapatok többsége már jó néhány túlélőtúrát megjárt ez előtt. A Raid Gauloies vagy a Camel Trophy szinte alap volt. Bjelolasica mégis kifogott rajtuk... Az igazi kaland azonban csak a kiesés után kezdődött. "Gondoltuk, ha már ott vagyunk, végigkísérjük a versenyt. Sátor volt nálunk, pénzünk és kajánk is maradt bőven, így semmi akadályát nem láttuk a további túrázásnak" - emlékszik vissza Spiegl Judit. Hozzá kell azonban tenni, hogy a csapat összes ruhája és felszerelése a teherautón maradt, ami a szárazföldön várta a túlélőket. Mivel panzió a közelben sehol sem volt, a mentősök adtak mindenkinek fejenként két-két takarót, abban lehetett aludni. Ezek után rendőrautóval visszavitték a csapatot a kikötőbe, hogy komppal utazhassanak a bázisra. Legkorábban azonban csak másnap reggel indult hajó a túlpartra. "Nem volt más választás, a kikötőben csöveztünk. Föllopakodtunk a kompra és ott aludtunk. Hajnaltájt felébredtem és láttam, hogy ott a kapitány. De csak intett, hogy nyugodtan maradhatunk."

A résztvevőknek egy 70 méter magas hegyet kellett "körbesétálniuk"

A két horvát sráccal kiegészült együttes a sziklamászásnál érte utol a többieket. "Azért hajtottunk, hogy tudjunk még mászni. Időben is voltunk, de Gajdos Tamás végül nem jött fel velünk. Bevallotta, tériszonya van. Kérdeztük, mi lett volna, ha mégis versenyben maradunk? Megnyugtatott: akkor összeszedte volna magát. ...Ebben azért kicsit kételkedtünk" - vallotta be négyszemközt a túlélőhölgy. A megmászásra kijelölt fal ugyanis egy 70 méter magas hegy volt, amit körbe kellett "sétálni". A magyarokkal együtt ért oda a még versenyben lévő Novi List csapata, akik a tavalyi, másfélnapos küzdelmet megnyerték. Ők éjjel adták fel a harcot. Miután két nap alatt semmit sem aludtak, már nem bírták tovább. A csapat később elárulta, hogy Peruban készült a túlélő versenyre, de ez sokkal nehezebb, mint ahogy várták.

Másnapra összesen öt csapat maradt versenyben. A magyarokra a harmadik napon újabb 70 kilométeres kerékpáros szakasz várt, az estét azonban már nem sátorban, hanem egy turistaházban töltötték. Három nap után ez volt az első alkalom, hogy fürödhetett végre a csapat.

Az utolsó napot szakadó esőben kerékpározta végig a horvát-magyar csapat. "Felfelé kerekezni sem volt könnyű, de a lefelé vezető úton, ha lehet, még rosszabb. Itt már nem tekersz annyira, ezért elkezdesz fázni, a kerekekről felcsapódó sár beteríti az arcod, a szádban pedig recseg a nedves homok" - vázolta a helyzetet Judit. Itt történt még, hogy Gajdos Tamás egy telefoninterjú miatt kicsit lemaradt a csapattól, akik a közeli faluban vártak rá. Hogy elüssék az időt, downhill-futamot rendeztek a helyi kálvária dombon. A nap végére az összes biciklinek elkopott a féke, Gajdos Tamás gépén pedig szó szerint átment egy autó.

Mire a Speigl, Gajdos, Holczer, Mende négyes befutott Bjelolasicába, az ötből két csapat már célba ért. Elsők a lengyelek lettek, akik a négy nap alatt egyszer egy órát és kétszer tíz percet aludtak. Második helyen a franciák, harmadik helyen pedig a németek végeztek. Negyedikként egy horvát, ötödikként pedig egy újabb lengyel csapat teljesítette a kihívást.

Korábban:

• Magyar csapat a túlélőversenyen