Vágólapra másolva!

Október első hétvégéjén rendezik az Íjász 3-D Magyar Nagydíjat. A 3-D, vagyis a háromdimenziós vadászat lényege, hogy a terepen elhelyezett élethű vadakat kell célba venni. Ezek a speciális anyagból készített farkasok, rókák, szarvasok és egyéb állatok méretre, színre megegyeznek az élő példányokkal. A vadakat még meg is jelölik, és a versenyzőknek ezeken a helyeken kell eltalálniuk a kitömött célpontokat. Így az íjászoknak nem csupán azt a távolságot kell megbecsülniük, amennyire a művad van, de még az sem mindegy, hol találja el az "állatot".

Október 5-én, pénteken 17 órától várják a szervezők az érdeklődőket Hortobágyon az Epona Lovasfaluban. A regisztráció után az este az esélylatolgatásokkal, ismerkedéssel telik.

Szombaton reggel 8 órától 10-ig lehet edzeni. 10 óra 30 perckor a hivatalos megnyitó lesz, majd fél órával később, 11 órakor a verseny is elkezdődik. A verseny első napján 20 célt kell célba venni. A verseny késő délutánig tart. Az ünnepélyes díjkiosztó és a tűzijáték 18 órakor várható.

Vasárnap 9 órától a második 20 cél becserkészésével tovább folytatódik az íjász-hétvége. A verseny várhatóan délután egy órakor ér véget, az eredményhirdetés 16 órakor lesz.

Bővebb információ a (06-1) 256-9804-es telefonszámon kérhető.