Vágólapra másolva!

A Schirilla György Szupermaraton kupa 5. fordulójára egyéniben és ötfős csapatban is lehet nevezni. Akik magukban vállalják az 50 kilométeres kihívást, 2500 forint ellenében állhatnak rajthoz szombaton a Margitszigeten. A csapatoknak 5000 forint a részvétel. Az abszolút kategória mellett négy korcsoportot (14 év alatt, 14-18 év, 18-40 év és 40 év felett) is meghirdetett a szervező egyesület. Rajt pontban 10 órakor lesz.

A kupafutam mellett a rövidebb, sőt még a hosszabb távok megszállottai is rajthoz állhatnak. A "barátságosabb" 30 kilométeres távon 10 órakor indul a verseny, a 100 kilométeres viadal futói fél 9-kor rajtolnak. A nevezési díj 1000, illetve 2500 forint. Az összes résztvevő számíthat frissítésre, orvosi szolgálatra, gyúrásra és természetesen az egyedi emlékpóló is jár.

A pontos helyszín ezúttal a margitszigeti sportuszoda előtti Hajós Alfréd sétány. További felvilágosítással Ujj Zoltánt szolgál a (06-1) 250-5631-es vagy a (06-30) 201-6765-ös telefonszámokon.

Korábban: