Vágólapra másolva!

Hajdú futás ötödszörre

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a minden korosztályt megmozgató Hajdú futást. A Tempó DSE augusztus 18-i versenyének helyszíne a térség egyik központja, Hajdúböszörmény lesz. Jelentkezni majd a Bocskai István Általános Iskolánál (Bocskai tér) felállított versenyközpontban lehet, ahol öltözési lehetőséget is biztosítanak a szervezők.

Nevezni délután három órától négyig, az első rajtig lehet, amikor is az ovisok vágnak neki a 100 méteres távnak. Öt perccel később rajtolnak a 6-10 évesek, akiknek 500 méteren kell teljesíteniük. Őket sorra tíz-tizenöt perces szünetekkel a 10-14 évesek (800 méter), a 14-18 éves lányok és fiúk (1,6 illetve 2,4 kilométer), a nők (7,8 km), illetve a férfiak (13 km) követik. A sort a szenior nők és férfiak zárják a maguk 2,6 és 7,8 méteres futásával.

Az utcai futóversenyről részletes információval a szervezőbizottság vezetője, Fekete Antal szolgál a 806-52) 222-244-es telefonszámon.