Vágólapra másolva!

Fotó: Arany-Média
játékban

Az augusztus 18-i mérkőzésekre jelentkezni három-három elleni kategóriában is lehet, ami valójában három plusz egy főt takar csapatonként. Az itt induló családi együttesek mellett az 1988 előtt születetteknek lesznek még vegyes csapatok is, ahol kötelező mindkét nemnek képviseltetnie magát. Akik pedig már 1988 után születtek, gyerek csapat besorolást kapnak.

A másik kategória a kettő-kettő elleni küzdelem. Természetesen csapatonként itt is plusz egy fővel kell még számítani. Akik ezt a fajta kihívást választják külön női- és férficsapatokba állhatnak palánk alá. Attól függően, ki mikor látta meg a napvilágot, lehet jelentkezni az 1985-87-es, az 1981-84-es és az 1980-ban születettek vagy idősebbek korosztályába.

Előnevezni a kecskeméti Mc Donald'sban lehet, részletes információ pedig a (06-30) 270-7179-es telefonszámon kérhető.

Korábban:

Hamburger előtt kosár