Vágólapra másolva!

Gyakran hallani elégedetlen úszókat panaszkodni: nincs elég nyíltvízi verseny, és ha van is, hát egymásra rendezik a szervezők. Nos, ezen a hétvégén senki sem fog a bőség zavarában szenvedni. Aki úszni szeretne, mind Fűzfőre megy. Innen indul ugyanis a Magyar Marathon Klub átúszása. A célállomás Balatonalmádiban a Budatava strandon lesz.

Rajtolni a Föveny strandról délelőtt tíz órától fél tizenkettőig lehet majd folyamatosan. Az elsőket követően egy-két percenként indítják a maximum harmincfős csoportokat. A táv három kilométer. Megnyugtatásképpen fontos megjegyezni, hogy a szakaszon száz méterenként lehorgonyzott árbocos hajók biztosítják majd az úszók útját. Aki pedig elfárad, felkéredzkedhet egy-egy hajóra pihenni, napozni.

Nevezni a helyszínen 1200 forintért lehet. Az átúszással kapcsolatos további információkért a Magyar Marathon Klub hívható a (06-1) 367-3234-es, illetve a (06-20) 9357-832-es számokon.

(Arany-Média)

Korábban az [origo]-ban:

Martinek János is átússza a Velencei-tavat

Ráadás-átúszás a Velencei-tavon